A szakemberképzésre helyezné a hangsúlyt Marosvásárhely polgármestere. Szerdától megkérdezik a diákokat, szüleiket, az oktatókat és az üzleti szféra képviselőit, hogy mit szeretnének, év végéig kidolgozzák a stratégiát, 3-5 éven belül pedig működhet a rendszer.
2014. május 06., 17:042014. május 06., 17:04
2014. május 06., 18:012014. május 06., 18:01
„Nem jutottál be egyetemre, akkor menj autószerelőnek vagy szakácsnak. Ez a közfelfogás manapság, ami veszélyes, és amin változtatni kell” – mondta május 6-ai sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere. Dorin Florea szerint a szakképzés nem azok mentsvára kellene legyen, akiknek nem sikerült a felvételijük a felsőoktatásba, hanem az értékteremtésé, és az elhivatottságnak erősebbnek kellene lennie „a diplomával díszelgésnél, amelyet plagizálni is lehet, de a tudást nem”.
„A kérdőíveket holnaptól (szerda, május 7. – szerk. megj.) osztjuk Marosvásárhelyen és Maros megyében, főként a peremtelepüléseken. Megkérdezzük a diákokat, a szüleiket, az igazgatókat és az osztályfőnököket, és a helyi vállalkozókat is, hogy milyen szakokat szeretnének. A kérdőívet a környező megyék vezetőinek is a rendelkezésére bocsájtjuk. Egy-két hónap múlva elkészül a felmérés. Fontos, hogy már idéntől tudjuk, hogy a jövőben mit kell tennünk az ingatlanokkal, és milyen speciális eszközökre, berendezésekre lesz szükség, hogy esetleg uniós forrásokra pályázhassunk” – fogalmazott az elöljáró, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy bizonyos tevékenységekre külföldről, Marosvásárhely testvérvárosaiból hívjanak oktatókat.
Megtudtuk, a kérdőív tizenhárom lehetséges szakot tartalmaz, de a megkérdezettek javasolhatnak újakat is. A sajtótájékoztatón Dorin Florea javaslatot tett egy új közlekedési táblára is: a fordított háromszög alakú, fekete keretben sárga, a Fii generos! (Légy nagylelkű!) feliratot, valamint a közösségi portálról ismert Like-ujjat tartalmazó táblák kihelyezéséhez engedélyért folyamodnak a rendőrséghez.
A polgármester továbbá elmondta: megvalósíthatósági tanulmányt kért az alternatívenergia-hálózat kialakítására, hogy felkészüljenek arra, ami 20-30 év múlva várható. Egyrészt az ukrajnai és oroszországi események, másrészt Romániának az unióval szembeni kötelezettségei miatt is nagyobb hangsúlyt kell fektetni az alternatív energiákra – mondta az elöljáró –, Marosvásárhelyen pedig a vegyi kombinát meddőhányóját, a Maros-partot és a hulladéktelepet nevezte meg lehetséges helyszínként.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!