A Polgári Erő Párt (PFC) Maros megyei szervezete szerint hamisak azok az állítások, miszerint nem a PDL-be, hanem a Népi Mozgalom Pártjába (PMP) igazol át.
2014. július 30., 11:352014. július 30., 11:35
2014. július 30., 12:452014. július 30., 12:45
A Polgári Erő Párt (PFC) Maros megyei szervezete közleményben igyekezett tisztázni azokat a központi, román nyelvű sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek értelmében több helyi szervezet – közöttük a Maros megyei is – nem a PDL-be, hanem a Népi Mozgalom Pártjába (PMP) igazol át. „A PDL és a PFC központi vezetése által meghozott országos döntéssel egyetemben a Polgári Erő összes, megyei, városi és helyi szervezete augusztus elsejétől a PDL Maros megyei szervezetének soraiba kerül át. Hamisak és a jobboldal egységének lejáratását szolgálják azok az állítások, miszerint a Polgári Erő néhány szervezete, közöttük a Maros megyei is, a PMP-be tartana” – áll a közleményben.
Megerősítették: nem állt szándékukban más párthoz csatlakozni, mint a PDL-hez, és tiltakoznak az országos elnököt, Mihai-Răzvan Ungureanut ért támadások ellen is, feltétel nélküli támogatásukról biztosítva.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!