A mi mozdonyunkat is ellopják, ugye?

Kirobbant a botrány Nagyszebenben. A Szeben megyei rendőrség bűnügyi osztálya vizsgálódik annak ügyében, hogy a nagyszebeni vasúti múzeumból eladtak egy, a nemzeti kulturális örökségbe tartozó gőzmozdonyt. A mozdony tulajdonképpen egy brassói társaság tulajdona, s ennek gazdasági felszámolói – figyelmen kívül hagyva az eszköz kulturális örökséghez való tartozásának voltát – potom pénzért eladták a zalatnai városházának, amely azonnal Kolozsvárra szállította az erőgépet, hogy majd felújítva turisztikai forgalomba állítsa.

A botrány tovább gyűrűzik

A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Anca Bloanca elmondta, az ügyben még január 24-én bejelentés érkezett a rendőrségre, mely után beindult a nyomozás a kereskedelmi tranzakció törvényessége ügyében.

Az ügyben nyilatkozott a nagyszebeni Brukenthal múzeum (ide tartozik a Szebeni Gőzmozdonyok Múzeuma) igazgatója, Sabin Adrian Luca. Szerinte is botrányos dolgok történnek a muzeális értékű gőzmozdonyok ügyében. Az 1994-ben létrehozott mozdonymúzeumnak 40 mozdonya, vasúti hóekéje, daruja van (illetve volt), ezeket 2000-ben törvény által védett műemlékekké nyilvánították.

Az igazgató megtudta, hogy hét mozdonyt árverezésre jelöltek. A művelődési minisztériumnak elővásárlási joga lett volna, de nem élt ezzel, mivel 30 és 70 ezer euró közötti értéket határoztak meg kikiáltási árnak egy-egy mozdony esetében, s nem ért neki ennyit. A kikiáltási ár alatt nem lett volna szabad eladni a mozdonyokat. A zalatnai városháza mégis megkapta 18 ezer lejért (kevesebb, mint 4 ezer euró!) azt a bizonyos mozdonyt. Egy fővárosi lap már egyenesen rablásról beszél a hét mozdony eladása kapcsán.

Miért érdekel minket?

Segesváron volt egy ősrégi mozdony, amelyet a hajdani városi fürdő előtt állítottak ki, s ott is állt hosszú ideig, addig, amíg az akkori közlekedésügyi miniszter a kilencvenes évek második felében nem rendelkezett úgy, hogy át kell adni a szebeni múzeumnak. A város elöljárósága nem tiltakozott, átadta a gőzöst. Igaz, kapott helyette egy másikat, ami most az állomás előtt látható (fenti képünkön). Csakhogy ez a mozdony nem az a mozdony! Az elsőt – amit Szebennek adtak át – még az osztrákok gyártották. Ez volt a második mozdony, ami a millennium évében (1896) felavatott keskeny nyomtávú vasútvonalon Segesvárról Szentágotára vontatta a szerelvényeket. Az első mozdony valamikor a világháború folyamán eltűnt, a múzeumnak átadott volt a második, de az is valamikor a XIX. század végén vagy a XX. század elején készült. A most az állomás előtt kiállított sokkal későbbi, a bukaresti Griviţa műhelyekben készült valamikor a 1930-as években. Elképzelhető, hogy a Szebennek átadottat is elkótyavetyélték a mostani nagy mozdonytalanítási akció során. Ezzel Maros megye is szegényebb lehet egy ipartörténeti relikviával.

A millenniumi kisvasút

A Segesvár – Szentágota közötti vasútvonalat 1896-ban építették meg. Gőzmozdonyok vontatták a szerelvényeket óránként 30 kilométeres végsebességgel. A vasútvonal áthaladt Segesvár központjában, a főutcán, majd a Hortobágy (Hârtibaci) völgyében ért el Szentágotáig. Itt is a városközponton keresztül vezetett az útja, a hajdani vadnyugati filmekben látottakhoz hasonlóan. 1910-ben a vasútvonalat meghosszabbították Nagyszebenig, s egy 13 kilométeres szárnyvonalat is építettek hozzá Vurpódig. A vasút Segesvár – Szentágota közötti szakaszán 1965-ben ment végig az utolsó szerelvény. Ekkor végleg bezárták, mert a minisztérium úgy döntött, hogy nem gazdaságos. A Szentágota – Nagyszeben közötti vonatjárat 1970-ben szűnt meg, hasonló indokkal. Az utolsó személyvonat 1969. április 10-én pöfögött ki Nagyszebenből.