Horace McCoy darabjának címe (A lovakat is lelövik, ugye?) akár az erdélyi kisvasutak esetében is alkalmazható egy kis parafrázissal. Mert úgy tünedeznek el a keskeny nyomtávú vasútvonalak gőzösei, mintha szándékosan lődözné ki őket valaki.
2013. február 14., 16:102013. február 14., 16:10
2013. február 14., 22:462013. február 14., 22:46
Kirobbant a botrány Nagyszebenben. A Szeben megyei rendőrség bűnügyi osztálya vizsgálódik annak ügyében, hogy a nagyszebeni vasúti múzeumból eladtak egy, a nemzeti kulturális örökségbe tartozó gőzmozdonyt. A mozdony tulajdonképpen egy brassói társaság tulajdona, s ennek gazdasági felszámolói – figyelmen kívül hagyva az eszköz kulturális örökséghez való tartozásának voltát – potom pénzért eladták a zalatnai városházának, amely azonnal Kolozsvárra szállította az erőgépet, hogy majd felújítva turisztikai forgalomba állítsa.
A botrány tovább gyűrűzik
A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Anca Bloanca elmondta, az ügyben még január 24-én bejelentés érkezett a rendőrségre, mely után beindult a nyomozás a kereskedelmi tranzakció törvényessége ügyében.
Az ügyben nyilatkozott a nagyszebeni Brukenthal múzeum (ide tartozik a Szebeni Gőzmozdonyok Múzeuma) igazgatója, Sabin Adrian Luca. Szerinte is botrányos dolgok történnek a muzeális értékű gőzmozdonyok ügyében. Az 1994-ben létrehozott mozdonymúzeumnak 40 mozdonya, vasúti hóekéje, daruja van (illetve volt), ezeket 2000-ben törvény által védett műemlékekké nyilvánították.
Az igazgató megtudta, hogy hét mozdonyt árverezésre jelöltek. A művelődési minisztériumnak elővásárlási joga lett volna, de nem élt ezzel, mivel 30 és 70 ezer euró közötti értéket határoztak meg kikiáltási árnak egy-egy mozdony esetében, s nem ért neki ennyit. A kikiáltási ár alatt nem lett volna szabad eladni a mozdonyokat. A zalatnai városháza mégis megkapta 18 ezer lejért (kevesebb, mint 4 ezer euró!) azt a bizonyos mozdonyt. Egy fővárosi lap már egyenesen rablásról beszél a hét mozdony eladása kapcsán.
Miért érdekel minket?
Segesváron volt egy ősrégi mozdony, amelyet a hajdani városi fürdő előtt állítottak ki, s ott is állt hosszú ideig, addig, amíg az akkori közlekedésügyi miniszter a kilencvenes évek második felében nem rendelkezett úgy, hogy át kell adni a szebeni múzeumnak. A város elöljárósága nem tiltakozott, átadta a gőzöst. Igaz, kapott helyette egy másikat, ami most az állomás előtt látható (fenti képünkön). Csakhogy ez a mozdony nem az a mozdony! Az elsőt – amit Szebennek adtak át – még az osztrákok gyártották. Ez volt a második mozdony, ami a millennium évében (1896) felavatott keskeny nyomtávú vasútvonalon Segesvárról Szentágotára vontatta a szerelvényeket. Az első mozdony valamikor a világháború folyamán eltűnt, a múzeumnak átadott volt a második, de az is valamikor a XIX. század végén vagy a XX. század elején készült. A most az állomás előtt kiállított sokkal későbbi, a bukaresti Griviţa műhelyekben készült valamikor a 1930-as években. Elképzelhető, hogy a Szebennek átadottat is elkótyavetyélték a mostani nagy mozdonytalanítási akció során. Ezzel Maros megye is szegényebb lehet egy ipartörténeti relikviával.
A millenniumi kisvasút
A Segesvár – Szentágota közötti vasútvonalat 1896-ban építették meg. Gőzmozdonyok vontatták a szerelvényeket óránként 30 kilométeres végsebességgel. A vasútvonal áthaladt Segesvár központjában, a főutcán, majd a Hortobágy (Hârtibaci) völgyében ért el Szentágotáig. Itt is a városközponton keresztül vezetett az útja, a hajdani vadnyugati filmekben látottakhoz hasonlóan. 1910-ben a vasútvonalat meghosszabbították Nagyszebenig, s egy 13 kilométeres szárnyvonalat is építettek hozzá Vurpódig. A vasút Segesvár – Szentágota közötti szakaszán 1965-ben ment végig az utolsó szerelvény. Ekkor végleg bezárták, mert a minisztérium úgy döntött, hogy nem gazdaságos. A Szentágota – Nagyszeben közötti vonatjárat 1970-ben szűnt meg, hasonló indokkal. Az utolsó személyvonat 1969. április 10-én pöfögött ki Nagyszebenből.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!