A marosvásárhelyi RMDSZ hét körzetének elnöke nyílt levelében fordult Markó Béla szenátorhoz, sérelmezve, hogy a volt elnök azt nyilatkozta: „Ahol jók az eredmények, ott elismerjük a munkát, ahol pedig olyan rossz mint Marosvásárhelyen, ott a városi RMDSZ-nek mennie kell már tegnaptól és nem holnaptól!"
2012. december 27., 18:512012. december 27., 18:51
2012. december 27., 19:162012. december 27., 19:16
Magyari Károly (II. körzet), Kacsó Bodó Csaba (II. körzet), Kovács István (VII. körzet), Gál Eva (VIII. körzet), Szabó Annamária (IX-XII. körzet), Szilágyi László (XIII. körzet) emlékezteti a volt szövetségi elnököt, hogy mindannyian önkéntesen, becsülettel és meggyőződéssel dolgoznak, próbálják építeni a szervezetet.
„A helyhatósági választások alkalmával az országos vezetőség a marosvásárhelyi eredményeket jónak találta, és abban az értékelésben, amelyet a városi szervezettel csupán októberi hónapban közöltek, az áll, hogy a megyében mindössze 16 olyan RMDSZ szervezet van, amely a 2008. évi választásokhoz viszonyítva jobb eredményt ért el. Marosvásárhelyen 2,5%-kal értünk el jobb eredményt 2008-hoz viszonyítva! Ennek ellenére a megyei szervezet egy bizottságot hozott létre a városi szervezet átszervezésére. Miért? Így született meg egy igazságtalan döntés, felsőbb utasításra, miszerint a városi szervezetet meg kell szüntetni. Most, amikor sok kérdésben Frunda György az SZKT-n kimondta az igazat, miért kell ismét a marosvásárhelyi szervezetet hibásnak kikiáltani?” – teszik fel a kérdést a körzeti elnökök, akik kijelentik: nem hajlandók elfogadni, hogy egy újabb bizottság vizsgálja tevékenységüket és ítélkezzen felettük. „A városi szervezet átszervezése, az általuk javasolt módon kivitelezhetetlen, és teljesen megbénítaná a városi szervezeti életét. Ez a javaslat tájékozatlanságról és hozzá nem értésről tanúskodik, ugyanakkor személyes leszámolásokra ad alkalmat” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott nyílt levélben.
Hetvenmillió lejes hiány van a marosvásárhelyi városkasszában – hívta fel a figyelmet Soós Zoltán polgármester a helyi képviselő-testület pénteki ülésén. Ennek ellenére a tanácsosok hárommillió lejt szavaztak meg az Eminescu park felújítására.
Közintézményi alkalmazottnak adták ki magukat csalók, így vettek rá egy 43 éves marosvásárhelyi nőt arra, hogy 95 ezer lejes hitelt vegyen fel, majd a pénzt átadja nekik. Az ügyben egy 39 éves ukrán állampolgárt őrizetbe vettek.
Megváltoztatnák a marosvásárhelyi főtéri aluljáró üresen álló helyiségeinek rendeltetését, miután mind a 15 üzlethelyiség bérlő nélkül maradt, az átjáró pedig teljesen le van zárva. A városi tanács csütörtökön egyhangúlag támogatta a javaslatot.
Gyermekpornográfia miatt indult büntetőeljárás egy 49 éves férfi ellen Maros megyében. A hatóságok szerint a férfi 2021 és 2026 szeptembere között online alkalmazásokon keresztül kiskorúakról készült pornográf anyagot szerzett és tárolt.
A karmesterművészet nemzetközi központjává vált Marosvásárhely: a Kultúrpalota nagyterme adott otthont a harmadik Marosvásárhelyi Nemzetközi Karmesterversenynek. A verseny döntőjét pénteken egy nyilvános koncert keretében szervezik.
Két férfi előzetes letartóztatását indítványozták a gyermekpornográfia gyanújával indult Maros megyei bűnügyben. A rendőrség szerint a két gyanúsított adathordozóiról kiskorúakat szexuális helyzetekben ábrázoló fényképek és videók kerültek elő.
Terjednek az okostáblák Maros megye tantermeiben, de valódi előnyt csak akkor jelentenek, ha a tanárok is elsajátítják a használatukat. A minisztérium nem írja elő kötelezően az alkalmazásukat, de a társadalom felől elvárás a lehetőség kihasználása.
Kiszélesítenék és felújítanák a marosvásárhelyi Ballada utcát, amihez területek kisajátítására és egyes építmények – köztük egy régi iskolaépület – lebontására is szükség lesz. A beruházás költségeiről csütörtökön szavaz a helyi képviselő-testület.
Lakóház gyulladt ki szerda délután a Maros megyei Mezőszakálon. Egy ott lakó asszonyt a mentősök láttak el.
Több mint nyolc millió lejt nyert Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a községháza felújítására és bővítésére. A munkálatok idejére az épületet, amelyben háziorvosi rendelők is működnek, ki kell üríteni.
szóljon hozzá!