
Illés Ildikó, Maros megye helyettes főtanfelügyelője reméli, hogy az idén még több szülő kap kedved gyermekét beíratni az előkészítő osztályba. Mindezt annak ellenére, hogy a híresztelésekkel ellentétben annak, aki szeptember elsejéig betölti a hetedik életévét nem kötelező előkészítőbe járnia.
2013. április 02., 14:412013. április 02., 14:41
2013. április 02., 14:412013. április 02., 14:41
„Valóban egyes tanító és óvó nénik azt terjesztgetik, hogy mindenkit be kell íratni az előkészítő osztályba. Ez nem igaz, az idén azok a nagycsoportosok is mehetnek iskolába, akik a nyárig óvodába jártak” – hangsúlyozta Illés. A tanügyi kádereket és a termek felszereltségét illetően a helyettes főtanfelügyelő szerint nincs semmi gond. A szülők erről meggyőződhetnek a www.edums.ro honlap felkeresésével, amelyre minden egyes iskolának kötelező módon fel kellett töltenie az osztálytermekről készített képeket. Ugyanakkor zöld vonal áll az érdeklődők rendelkezésére.
Illés Ildikó szerint megyeszinten mindössze a legnépszerűbb iskola, a Bolyai Farkas Gimnázium ügye vár megoldásra. Megítélésében itt nem lenne mit keresnie a felkészítő osztálynak. Az iskola számos tanára az elemi osztályok létrehozását is fenntartásokkal fogadta. „A magyar szülők azonban teljesen odavannak a Bolyaiért. A körzetesítés bevezetése óta sokan képesek lakcímet változtatni, csakhogy gyerekük már első osztályosként kerüljön ebbe az iskolába” – mondta el Maros megye helyettes főtanfelügyelője.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!