A bűnmegelőzés a jelenlegi társadalmi-gazdasági körülmények között a rendőrség legfőbb feladata. Ennek jegyében az Országos Rendőr-főkapitányság, a Bűnözéskutató és -megelőző intézet, valamint a Groupama Biztosítótársaság Rt. közösen szervezi a megelőző kampányt országszerte.
2014. július 15., 21:142014. július 15., 21:14
A bűnöző jobban ismer, mint hinnéd szlogennel indított akció keretében a megyei rendőr-főkapitányság a lopások és rablások visszaszorítását célzó kampánya során Szovátán, a fürdőtelepen szervezett felvilágosító jellegű megelőző tevékenységet.
Abból a felismerésből kiindulva, hogy az üdülőtelepen az idény megkezdődésével megszaporodott a bűnözők száma, jelenlétük a vendégek számára nem érzékelhető, szükségesnek látta a megyei rendőrség bűnmegelőző és elemző osztálya, hogy figyelmeztesse a vendégeket a vagyonukat fenyegető veszélyre. A csendőrségi alakulatokkal együtt léptek akcióba a fürdőtelep területén.
Megállították a jól láthatóan nem helybéli sétálókat, elbeszélgettek velük arról, hogy a nyári idényben sokkal nagyobb gondot kell fordítani a vagyonvédelemre, különösen, ha számukra ismeretlen helyen tartózkodnak. Elmondták, mit kell tenniük annak érdekében, hogy ne essenek a zsebtolvajok, betörők, néha pedig a rablók csapdájába. Ugyanakkor röplapokat is osztogattak, amelyeken a legfontosabb vagyonvédelmi szabályok találhatók írott, érthetőbb formában.
A Szovátán nyaralók szívesen fogadták a rendőrök és csendőrök törődését, szívesen beszélgettek velük, hiszen megértették , ez az akció a saját biztonságukat szolgálja. A legfontosabb tanácsok, amelyekkel az üdülőket ellátták az egyenruhások: ne viseljenek feltűnő módon értékes ékszereket, a kézitáskákban, retikülökben csak annyi pénzt tartsanak, amely az azonnali szükségletek kielégítéséhez elegendő, használjanak inkább bankkártyát, lehetőleg ne használják a maroktelefont utcán, mert az vonzhatja a tolvajokat, de elvonja a telefonáló figyelmét, ha zsebtolvaj környékezi meg. Ez utóbb fokozottan vonatkozik a gyerekekre.
A rendőrök azt ajánlották az üdülőknek, hogy ha rablótámadás miatt életük, testi épségük veszélybe kerül, inkább adják át a támadónak javaikat, ne próbáljanak ellenállni, közben pedig figyeljék meg jól a támadót, hogy később pontos személyleírást adhassanak róla a rendőrnyomozóknak, így nagyobb az esélye annak, hogy rövid idő alatt megtalálják a tettest, s visszaszolgáltathatják az elrablott javakat.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!