A Down-kóros gyerek is lehet jó tanuló

A tanítók, tanárok egy része, sőt a szülők és a gyerekek is elutasító magatartást tanúsítanak, ha egy fogyatékos vagy speciális szükségletű gyereket szeretnének a hagyományos óvodába, iskolába íratni. Holott a tapasztalat azt mutatja, hogy a sérült gyerekek nagy többsége sokkal jobban fejlődik és képes beilleszkedni az egészséges közösségekbe – hangzott el a fogyatékos kiskorúak fezárkóztatásáról szóló tanácskozáson.

Simon Virág

2012. április 24., 14:322012. április 24., 14:32

2012. április 24., 17:112012. április 24., 17:11

Az Alpha Transilvana Alapítvány székházában nemrég tartott kerekasztal-megbeszélést tartottak, ahol Európa tíz országában végzett, a fogyatékos gyerekek beilleszkedésére vonatkozó felmérés eredményeit is ismertették.

Mint Vargancsik Iringó, az alapítvány szakembere elmondta: a tanulmányból kiderült, hogy Romániában az érvényben lévő törvények csak részben segítik a fogyatékkal élőket, hogy beilleszkedjenek a közoktatási rendszerbe. „A megbeszélésen részt vevő tanítók elmondták, hogy bár vannak olyan tantervek, amelyek alapján a speciális szükségletű gyerekeket oktatni kell, a második és negyedik osztályos tesztek csak az egészséges tanulókra vonatkoznak, így a fogyatékosokon is ugyanazt a tudásanyagot kell számon kérni. Emiatt hátrányba kerülnek és sokan ezért otthagyják az iskolát. Ezt a visszás helyzetet jelenteni fogjuk a szakhatóságoknak, hogy amennyiben lehet, változtassanak rajta” – mondta.

A tanácskozáson kiderült: Romániában az óvodás korú és I-IV. osztályos fogyatékos gyerekek jelentős részének sikerül beilleszkedni a közoktatási rendszerbe, sokan a speciális osztályokba járnak, de a hagyományos csoportokban is képesek helytállni. Nagy gondok vannak azonban az általános iskola elvégzése után, hiszen a 15-18 éves speciális szükségletű fiataloknak csupán húsz százaléka folytatja tanulmányait és tanul szakmát. Éppen ezért később nehezen tudnak munkahelyet találni és önállósulni.

Vargancsik Iringó arról is beszámolt, hogy míg Magyarországon és Írországban azok az oktatási intézmények, ahol sérült gyerekeket is beillesztenek az átlagos osztályokba, jóval több állami támogatást kapnak, nálunk semmivel sem ösztönzik az iskolákat és a tanítókat arra, hogy fogyatékkal élőket is bevonjanak a közoktatásba.

„A tanítók, de a szülők nagy része is fél attól, hogy egy átlagos osztályba befogadjanak egy fogyatékos gyermeket. Az oktató részéről sok plusz munkával, még több odafigyeléssel jár a speciális igényű diák fezárkóztatása. Éppen ezért a legtöbb tanítónő  speciális iskolába küldi a fogyatékos gyerekeket. Vannak pozitív példák is, például Csíkszeredában egy autista gyerekekből álló osztály tanul a József Attila Gimnáziumban, ahol bizonyos órákat az egészséges gyerekekkel közösen tartanak meg.  Marosvásárhelyen a Schiller Gimnáziumba egy Down-kóros kislány is jár, ahol nagyon jól beilleszkedett. A szakemberek tanulmányokkal bizonyították, hogy a Down-kóros gyerekek sokkal jobban fejlődnek, ha hagyományos osztályokban tanulhatnak\" – hangsúlyozta Vargancsik Iringó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés