A Belga koncertjére volt kíváncsi a miniszter

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, kulturális és örökségvédelmi miniszter szombaton csupán néhány órát töltött a Félszigeten, ahol sajtótájékoztatón beszélt a marosvásárhelyi fesztiválról, a választási rendszer esetleges változásáról, illetve a közelgő népszámlálásról.

Hajnal Csilla (R)

2011. augusztus 29., 12:592011. augusztus 29., 12:59

2011. augusztus 29., 17:012011. augusztus 29., 17:01

A kulturális tárca ebben az évben is jelentős összeggel támogatta a fesztivált, amely túlnőtte már magát Marosvásárhely határain, és Erdély, sőt Románia egyik legerősebb brandje lett – fejtette ki Kelemen Hunor. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: haláleset miatt ebben az évben csupán néhány órát tölthetett a fesztiválon, és legszívesebben a pénteken fellépett Belga koncertjén vett volna részt, ám oda sem ért el.

Kampányba kezd a szövetség


A miniszter az október 20–31. között sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban kifejtette, ez nagyon fontos az egész ország számára, főként az itt élő magyarságnak. A tárcavezető elmondta, a www.nepszamlalas.ro honlapot az RMDSZ azzal a céllal hozta létre, hogy azon minden népszámlálással kapcsolatos információ megtalálható legyen. Szeptember 15-től pedig a szövetség nagyszabású kampányba kezd Minden magyar számít szlogennel, amelynek az a célja, hogy minden, Romániában élő magyar bátran vállalja identitását – nyilatkozta az elnök.

Érvek a két választás egyidejű megtartása mellett

Kelemen Hunor úgy véli, az RMDSZ akár támogatni is tudja azt az elképzelést, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat egy időben rendezzék. A miniszter három érvet hozott fel emellett: olcsóbb lenne együtt tartani a kettőt, ugyanis akár 35 millió eurót is megspórolhat az állam. Másrészt nagyobb lenne a választás mozgósító ereje, és ezzel a részvétel, továbbá a koalíciók szempontjából is előnyös lenne, ugyanis eddig a helyi szövetségek másként alakultak  településenként, nem minden esetben egyeztek meg az országos koalícióval – sorolta fel érveit a szövetség elnöke, majd hozzátette: a választási törvény módosításakor az RMDSZ egyetlen szempontot tart szem előtt: az arányosság elvét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót

Késik az idénykezdés a marosvásárhelyi Víkendtelepen: a medencék egyelőre üresek, a nagy játszótér karbantartás miatt zárva van, a csónakázó tisztítása pedig csak részben készült el. A hivatalos nyitást május végére tervezik.

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség

Eltűnt személyként keresi a Maros megyei rendőrség az 58 éves Gabor Viorelt, aki a pénteki nap folyamán elhagyta a Gheorghe Marinescu utcai kórházat Marosvásárhelyen.

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. május 01., péntek

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen

Lomtalanítási és textilhulladék-gyűjtési kampány indul május elsején Marosvásárhelyen – újdonságként idén veszélyes hulladékok is leadhatók. Az akció egy hónapig tart, minden városrészen három napig lesznek elérhetők a gyűjtőpontok.

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be

Nem kérdés, hogy spórolósabb év lesz az idei Marosvásárhelyen, kevesebb pénz jut a kulturális és sporttevékenységekre. Folytatják azonban az elkezdett beruházásokat, iskolák felújítását és bölcsődék építését. Készenléti hitel megnyitására is készülnek.

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be
2026. április 30., csütörtök

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél

Erősebb volt a kezdés, mint vártuk – írják a marosvásárhelyi repülőtér közösség oldalán egy hónappal azután, hogy új menetrenddel, tíz célállomással bővítettek.

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Szaporodott a marosvásárhelyi állatkert állománya az elmúlt hetekben, több kis állat is megszületett. Május elsején, pénteken is meg lehet nézni ezeket.

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen

Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

2026. április 29., szerda

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó

Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó
Hirdetés