Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, kulturális és örökségvédelmi miniszter szombaton csupán néhány órát töltött a Félszigeten, ahol sajtótájékoztatón beszélt a marosvásárhelyi fesztiválról, a választási rendszer esetleges változásáról, illetve a közelgő népszámlálásról.
2011. augusztus 29., 12:592011. augusztus 29., 12:59
2011. augusztus 29., 17:012011. augusztus 29., 17:01
A kulturális tárca ebben az évben is jelentős összeggel támogatta a fesztivált, amely túlnőtte már magát Marosvásárhely határain, és Erdély, sőt Románia egyik legerősebb brandje lett – fejtette ki Kelemen Hunor. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: haláleset miatt ebben az évben csupán néhány órát tölthetett a fesztiválon, és legszívesebben a pénteken fellépett Belga koncertjén vett volna részt, ám oda sem ért el.
Kampányba kezd a szövetség
A miniszter az október 20–31. között sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban kifejtette, ez nagyon fontos az egész ország számára, főként az itt élő magyarságnak. A tárcavezető elmondta, a www.nepszamlalas.ro honlapot az RMDSZ azzal a céllal hozta létre, hogy azon minden népszámlálással kapcsolatos információ megtalálható legyen. Szeptember 15-től pedig a szövetség nagyszabású kampányba kezd Minden magyar számít szlogennel, amelynek az a célja, hogy minden, Romániában élő magyar bátran vállalja identitását – nyilatkozta az elnök.
Érvek a két választás egyidejű megtartása mellett
Kelemen Hunor úgy véli, az RMDSZ akár támogatni is tudja azt az elképzelést, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat egy időben rendezzék. A miniszter három érvet hozott fel emellett: olcsóbb lenne együtt tartani a kettőt, ugyanis akár 35 millió eurót is megspórolhat az állam. Másrészt nagyobb lenne a választás mozgósító ereje, és ezzel a részvétel, továbbá a koalíciók szempontjából is előnyös lenne, ugyanis eddig a helyi szövetségek másként alakultak településenként, nem minden esetben egyeztek meg az országos koalícióval – sorolta fel érveit a szövetség elnöke, majd hozzátette: a választási törvény módosításakor az RMDSZ egyetlen szempontot tart szem előtt: az arányosság elvét.
Késik az idénykezdés a marosvásárhelyi Víkendtelepen: a medencék egyelőre üresek, a nagy játszótér karbantartás miatt zárva van, a csónakázó tisztítása pedig csak részben készült el. A hivatalos nyitást május végére tervezik.
Eltűnt személyként keresi a Maros megyei rendőrség az 58 éves Gabor Viorelt, aki a pénteki nap folyamán elhagyta a Gheorghe Marinescu utcai kórházat Marosvásárhelyen.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Lomtalanítási és textilhulladék-gyűjtési kampány indul május elsején Marosvásárhelyen – újdonságként idén veszélyes hulladékok is leadhatók. Az akció egy hónapig tart, minden városrészen három napig lesznek elérhetők a gyűjtőpontok.
Nem kérdés, hogy spórolósabb év lesz az idei Marosvásárhelyen, kevesebb pénz jut a kulturális és sporttevékenységekre. Folytatják azonban az elkezdett beruházásokat, iskolák felújítását és bölcsődék építését. Készenléti hitel megnyitására is készülnek.
Erősebb volt a kezdés, mint vártuk – írják a marosvásárhelyi repülőtér közösség oldalán egy hónappal azután, hogy új menetrenddel, tíz célállomással bővítettek.
Szaporodott a marosvásárhelyi állatkert állománya az elmúlt hetekben, több kis állat is megszületett. Május elsején, pénteken is meg lehet nézni ezeket.
Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.
Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.
Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.
szóljon hozzá!