Fotó: Létai Tibor
A magyarság számára március idusa a nemzeti ünnepet, a szabadságot jelenti, de 15-e egyúttal a Fogyasztóvédelem Világnapja is. Ez az USA elnökének, John F. Kennedynek az 1962. március 15-i nyilatkozatára vezethető vissza, amelyben kinyilvánította a fogyasztók négy alapvető jogát: a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez.
2011. március 14., 13:172011. március 14., 13:17
2011. március 14., 14:502011. március 14., 14:50
A Fogyasztóvédelmi Világnap kapcsán több tájékoztató jellegű akciót szervez a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is – közölte Kolcsár Béla (fotó), a hivatal ügyvezető igazgatója. Március 15-én két csíkszeredai bevásárlóközpontban információs pontot hoznak létre, ahol a fogyasztóvédelmi hivatal munkatársai minden érdeklődőt bizalommal fogadnak, tanácsot adnak és közhasznú információt szolgáltatnak. – Bátran lehet hozzájuk fordulni, kikérni a munkatársak véleményét – magyarázta Kolcsár. Március 16-án felvilágosító jelleggel a hónap végéig tartó előadássorozatot indítanak középiskolás diákoknak, egyelőre Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson, viszont a továbbiakban a megye más településeinek tanintézményeiben is kívánnak hasonló jellegű tájékoztatót szervezni. Március 21-én a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen országos szintű, a fogyasztóvédelemmel foglalkozó verseny megyei szakaszát tartják meg a Kájoni János Szakközépiskolában.
Az iskolákban és bevásárlóközpontokban osztogatott felvilágosító jellegű szóróanyagok román nyelvűek. Az országos fogyasztóvédelem által kiadott füzetecskék fordítását egyelőre nem tudják megoldani, mindez pénzfüggő. Le kell fordíttatni és kiadatni azokat, ehhez támogató partnereket kell keresni – mondta Kolcsár Béla. Hozzáfűzte: a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen magyarul is le lehet tenni a panaszokat, és magyarul szolgálnak tanácsokkal, információkkal a fogyasztóknak.
Tizennyolcadik alkalommal zajlik ezen a hétvégén a Székelyföldi Lovas Ünnep. A Krigel SK szervezésében érdekes események várták és várják a közönséget a gyergyószentmiklósi lovaspályán. Négy napon át „lóerő”, hagyomány és jókedv a meghatározó.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
szóljon hozzá!