A csirkemellet soha nem klapfoljuk, a meleg ételbe kerülő paradicsom héját mindig lehúzzuk, hús mellé köretnek krumpli helyett rizs vagy párolt zöldség megy – egyebek mellett erre hívták fel a sepsiszentgyörgyi vendéglátóiparban dolgozók figyelmét a budapesti Vendéglátóipari Főiskola tanárai a két napos képzés során. Az éttermekben tapasztalt magyaros vendégszeretettel, a kiszolgálással elégedettek voltak.
2011. október 21., 22:172011. október 21., 22:17
A sepsiszentgyörgyi vendéglátósok szövetsége, a SVESZ második alkalommal szervezett képzést szakácsok, pincérek számára, ezúttal a Berde Áron Kereskedelmi és Közigazgatási Szakközépiskola tankonyhájában. A cél a vendéglátás európai szintre való emelése, a már megszokott, minden vendéglő menüsorában szereplő ételek megváltoztatása, új ízek, új ételek bevitele. Az október 19–20. között zajló képzésen 10 megyeszékhelyi étterem, 34 alkalmazottja vett részt.
„Az egyszerűen, kevés alapanyagból, gyorsan elkészíthető, büféasztalos menüsort állítottunk össze. A két nap alatt 24 féle ételt főztünk, előételtől, a levesen, a második fogáson át a desszertig, a vegetáriánusokra, a lisztérzékenyekre is gondolva” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Balog-Síposné Szőcze Anikó, a budapesti Vendéglátóipari Főiskola szakoktatója. Mint mondta, ebben a szakmában elsődleges szempont, hogy a vendég jól érezze magát, de az ízlését finoman lehet alakítani.
„A pálinka helyett ajánlatos bort szolgálni fel aperitifnek. A dísztányér mindig nagyobb legyen mint az amibe az étel kerül, ahhoz, hogy kényelmesen étkezni tudjon a vendég, két terítés között legalább 80 centiméter kell legyen. Itt, Székelyföldön sokkal kedvesebbek a pincérek, elbeszélgetnek a betérővel, ajánlanak a helyi specialitások közül, míg Magyarországon ellenkező a tapasztalat, a szakma nagyon felhígult, ellepték a szakképzetlenek” – fejtette ki véleményét Győre György, a budapesti Vendéglátóipari Főiskola adjunktusa.
A sepsiszentgyörgyi vendéglősök egyértelműen hasznosnak tartották a képzést, folytatást is terveznek. Az új ízekből, ételekből néhányat a menüsorba is betesznek.
Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.
Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.
Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.
Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
Elrajtolt a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói arról dönthetnek, a helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések közül melyek valósuljanak meg. A voksokat augusztus 8-ig lehet leadni.
Az utolsó pillanatban megfejelt összköltségvetéssel a sepsiszentgyörgyi Életmentő kupakok Egyesületnek sikerült teljesíteni az évente kitűzött célt: nyári táborba vinni néhány hátrányos helyzetű gyereket.
Nem hagyták sértetlenül a júliusi viharok Erdővidék büszkeségét: a köpeci szil, amelyet 2011-ben az év fájának választottak Romániában, ismét elveszítette egy ágát. A több mint háromszáz éves famatuzsálemnek így már csak egyetlen ága maradt.
szóljon hozzá!