
Archív
Fotó: Kristó Róbert
Leállt az autós forgalom a 113A jelzésű megyei úton kedden délelőtt Bálványos és a Szent Anna-tó között a hóvihar és a hótorlaszok miatt. Délben aztán sikerült megnyitni az útszakaszt, igaz, egyelőre csak az egyik sávon.
2018. február 27., 13:352018. február 27., 13:35
Adrian Chiorean, a Hargita megyei önkormányzat műszaki igazgatóságának vezetőhelyettese arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a hatóságok a Bálványos és a Szent Anna-tó közötti út lezárásáról döntöttek, mivel a térségben hóvihar van, és
Az útkarbantartók megpróbálták eltakarítani a havat, de a heves szél visszafújja azt az úttestre. Emiatt meg kell várni, hogy elvonuljon a hóvihar – közölte a délelőtt folyamán az illetékes, hozzátéve, hogy reményeik szerint délutánra legalább egy sávot járhatóvá tudnak tenni.
Ez aztán – a tűzoltóság jelentése szerint – így is történt, mint lapunkat tájékoztatták, délben sikerült megnyitni a forgalmat az érintett útszakasz egyik sávján.
Adrian Chiorean arról is beszámolt a hírügynökségnek, hogy felvette a kapcsolatot a Szent Anna–Mohos Természetvédelmi Rezervátum vezetőségével, akik szerint nincsenek turisták a térségben. A rezervátum őrének és a Szent Anna-panziónál tartózkodó két alkalmazottnak van elegendő élelmiszere és tűzifája – tették hozzá az illetékesek.
Hargita megye többi közútján télies körülmények között zajlik a forgalom, különösebb problémákról nem érkezett jelentés.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!