Megkezdődött az aszfaltozás Gyergyószentmiklóson

A megrongálódott utak foldozgatása hosszabb ideje zajlik Gyergyószentmiklóson, és szerdán már az első igazi aszfaltszőnyeg is a helyére került az Új élet utcában. A városvezetés tervei szerint ez az első látványos jele a fűtésfelújítás utáni útjavításoknak.

Kertész László

2011. július 13., 17:462011. július 13., 17:46

2011. július 13., 18:362011. július 13., 18:36

Az útjavítások három szakaszban valósulnak majd meg: a negyedeken kívüli részekben, a központot a negyedekkel összekötő részekben, valamint a Virág, illetve Bucsin negyedben. Jelenleg a javítások első szakasza zajlik, munkálatok folynak a Temető, Kórház, illetve az Új Élet utcában, de nem fog elmaradni a Kárpátok utca aszfaltozása sem.

A javítások második szakaszában a Testvériség sugárút felső része, vagyis a körforgalom és a Maros Szálló közötti szakasz következik. Itt parkolókat is kiépítenek, amelyeknek a létrehozását az időben való csúszás elkerülése érdekében az önkormányzat vállalta fel. A CEC Bank előtti téren irdatlan állapotok uralkodnak, az esővízzel feltöltődött hatalmas kátyúk nem csak az autóknak, hanem a gyalogosoknak is gondot okoznak a közlekedésben. A hírek szerint ezen a területen az esővíz elvezetése födött (rigola) sánc kialakításával lesz megoldva. A Maros Hotel környékén már jelenleg is folynak a munkálatok, hat méter szélesen aszfalt lesz egészen a Bălcescu utcáig, természetesen vízelvezetési megoldásokkal.

A CEC Bank előtti tér szinte járhatatlan

„Jelentős megvalósításnak tartom, hogy eljutottunk ide, és gyakorlatilag ott tartunk, hogy a nyár folyamán egybefüggő aszfaltszőnyeget tudunk húzni a lakónegyedekbe. A szervezéssel, előkészítéssel kapcsolatos munkálatoknak már teljes mértékben a végére érkeztünk, és amint a lakók is tapasztalhatták, elkezdődtek a konkrét munkálatok. Kézzelfogható eredményt, látványos megújulást augusztus végére remélhetünk” – véli Mezei János polgármester.

A harmadik és egyben utolsó szakasza a munkálatoknak a lakónegyedeket érinti, az elképzelések szerint egyirányú utcákat alakítanak majd ki, a széleken pedig zúzott kőből parkolókat hoznának létre. A Virág negyed északi részén szabályozni tervezik a bemenő és kijövő forgalmat, a lakónegyed déli részén pedig két irányban valósulna meg a közlekedés. A Bucsin negyedben is módosítanának a közlekedés menetén, itt a Szent István templom környékén alakítanak ki körforgalmat.

„Első alkalom, hogy olyan szinten végezzük a felújítási munkálatokat, hogy nem csak újabb aszfaltréteget húzunk a régire, hanem vissza is marjuk az utat az eredeti szintjére. Ugyanakkor most arra is nagy figyelmet fordítunk, hogy az aknatetők mindenhol legyenek szintre emelve” – közölte a munkálatokról a kivitelezésért felelős alpolgármester, Nagy Zoltán.

Amennyiben az említett munkálatok után marad pénz, a Kápolna utca is új alapot kap, tömör kőből, 15 cm-es vastagságban, valamint a járda kialakítása is tervben van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés