Lemondott a háromszéki MPP alapítótagja

A hétvégi MPP kongresszusnak még van egy hozadéka, ugyanis Gazda Zoltán lemondott az MPP Kovászna megyei alelnöki tisztségéről. Véleménye szerint a párt már régen nem azt az utat követi amit a kezdetekkor kijelöltek számára.



Bús Ildikó

2010. április 13., 10:402010. április 13., 10:40

2010. április 13., 12:382010. április 13., 12:38

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

„Nagyon nehéz döntés volt, bár már rég készültem rá. Sokkal nagyobb elvárásaim voltak a párttal szemben, amikor megalakításában szerepet vállaltam” – mondta megkeresésünkre Gazda Zoltán. Elmondása szerint a jövőben egyszerű tagja marad a szervezetnek, mert elfogadhatatlannak tartja azt, ami  a pártban történik az utóbbi időben. Véleménye szerint Szász Jenő újraválasztásával a párt a lejtőn lefele tart, hiszen mind jogi mind erkölcsi gondok felmerülnek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Gazda Zoltán (fotón jobbra) kihangsúlyozta a párt kijelölt pályája egyértelmű volt amikor megalakították, hiszen jelentős szerepet vállalt a nemzetpolitikában, abban amit az RMDSZ bűnös, helyezkedő politikájával elmulasztott. A leköszönő alelnök kiemelte, a párt két éve már takaréklángon lobog, teljes a kiábrándultság az önkormányzati tisztségviselők részéről, a tagság pedig céltalanul bolyong.

„A december elsejei cotroceni-i látogatás súlyos morális válságot is okozott, de ezért sem bűnhődött senki. Az alapító tagság kicserélődött, az őszinte véleménynyilvánításért bűnhődni kell, tehát nagyon eltávolodott a párt az elveimtől, elképzeléseimtől, így nem lehetek annak vezetője” – fejezte ki sajnálatát Gazda.

Ugyanakkor az MPP-nek tagja szeretne maradni Gazda Zoltán, és tovább végezné az önkormányzati munkáját, amennyiben a párt vezetősége ezt megengedi.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A Gazda álláspontjával szemben Kulcsár Terza József (fotón balra) a párt háromszéki elnöke úgy nyilatkozott, hogy a személyes konfliktusok teszik tönkre a pártot és ez sajnálatos dolog. Kulcsár elmondta, a felmondást pénteken kapta meg első ízben, nem igaz az, hogy Gazda Zoltán több alkalommal is megtette volna ezt.

Emellett az elnök úgy látja, a tagoknak és vezetőségnek is össze kell tartania nem pedig szembefordulni a párt érdekeivel. Ugyanakkor, ha valaki úgy érzi, nincs helye ebben a pártban vagy nem érzi magáénak a szervezetet akkor lemondhat tisztségeiről – hangsúlyozta Kulcsár.

Gazda Zoltán tettét a megyei és országos elnökség is értékeli majd, ezt követően pedig az etikai bizottság hoz döntést, mondta az elnök. A hétvégi Országos Tanács ülésével kapcsolatban Kulcsár Terza József kifejtette, a párt nem veszített a támogatókból és a tagságából sem, valamint a párt legitim elnöke Szász Jenő volt és maradt is.

A jelenlegi helyzet arra utal, hogy valóban gondok vannak a Magyar Polgári Pártban, hiszen nemcsak Háromszéken mondtak le képviselői.

Gazda Zoltán mégis bízik benne, hogy a párt jó útra tér hiszen  kár volna a sok ember szemében felcsillant reménysugarat kioltani.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson

Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson
2025. május 05., hétfő

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél

Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél
2025. május 05., hétfő

Virágok a roncstársadalomra

Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége május 5-én, hétfőn 17 órától A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.

Virágok a roncstársadalomra
Virágok a roncstársadalomra
2025. május 05., hétfő

Virágok a roncstársadalomra

2025. május 05., hétfő

Mutatjuk a Kovászna megyei szavazatok eloszlását

A vasárnapi elnökválasztáson Kovászna megyében is egyértelmű fölénnyel (61,87 százalékkal) nyert Crin Antonescu, az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett, százszázalékos feldolgozottságú adatai szerint.

Mutatjuk a Kovászna megyei szavazatok eloszlását
2025. május 04., vasárnap

Választók megvesztegetését is jelezték Kovászna megyében

Négy olyan esetről érkezett bejelentés a Kovászna megyei rendőrséghez szombaton, amelyek a választási szabályok megsértésének gyanúját vetik fel.

Választók megvesztegetését is jelezték Kovászna megyében
2025. május 03., szombat

A vártnál talán kevesebb külföldi szurkolót vonzott a hoki vébé

Habár a várakozásokhoz képest kissé kevesebb szurkoló érkezett a szombaton este záruló divízió 1/A jégkorong-világbajnokságra Sepsiszentgyörgyre, a 2025-ös esztendő legnagyobb romániai sporteseményéből sok tanulságok lehet levonni a jövőre nézve.

A vártnál talán kevesebb külföldi szurkolót vonzott a hoki vébé
2025. május 03., szombat

Új eszközökkel bővült a nagybaconi háziorvosi rendelő, de az utánpótlás hiányzik

Korszerű bútorokkal és diagnosztikai eszközökkel szerelték fel Erdővidék egyik legnépesebb községének családorvosi rendelőjét. A Nagybaconban 35 éve praktizáló Máthé Katalin szerint minden adott, hogy elhivatott, fiatal háziorvos átvegye a munkát.

Új eszközökkel bővült a nagybaconi háziorvosi rendelő, de az utánpótlás hiányzik
2025. május 01., csütörtök

Hármas ütközés Kökösnél: heten kerültek kórházba

Szerda este hét személy sérült meg a kökösi útelágazásnál történt balesetben. A forgalom több órára megbénult.

Hármas ütközés Kökösnél: heten kerültek kórházba
2025. április 30., szerda

Három autó balesetezett Kökösnél

Közúti baleset nehezíti a forgalmat a 11-es országúton, Kökösnél – adta hírül a Kovászna megyei rendőrség szerdán este.

Három autó balesetezett Kökösnél
Három autó balesetezett Kökösnél
2025. április 30., szerda

Három autó balesetezett Kökösnél

2025. április 30., szerda

Még egy utolsó nekifutás, és elkészül az Olt menti bicikliút

Nagyon várja már Sepsiszentgyörgy kerékpáros közössége, hogy teljes hosszában elkészüljön az Olt menti bicikliút, ahol zavartalanul, biztonságosan közlekedhetnének. Úgy látszik, ezt – egyelőre – több okból sem lehet maradéktalanul megvalósítani.

Még egy utolsó nekifutás, és elkészül az Olt menti bicikliút