Lemondott még egy MPP-s képviselő

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Egy hónapon belül a második gyergyószentmiklósi MPP-s tanácsos nyújtja be lemondását a testületből. Antal Bacsó Sándor zsákutcának látja a helyi MPP által követett irányvonalat, amit ő nem tud követni.

Gergely Imre

2010. március 08., 09:322010. március 08., 09:32

2010. március 08., 11:082010. március 08., 11:08

•  Fotó: SzabiE Galéria

Fotó: SzabiE

Már Gáll József lemondásakor beszélték Gyergyószentmiklóson, hogy Antal Bacsó Sándornak is kifele van az útja az MPP-ből és a tanácsból. Nyilvánosságra került akkor a Magyar Polgári Párt helyi tanácsi frakciója belső szabályzatának egy új, januárban megfogalmazott kiegészítése. Ennek lényege, hogy a képviselők kötelezik magukat arra, hogy amennyiben a frakció kétharmada támogat egy tanácshatározat-javaslatot, akkor azok is megszavazzák, akik ezzel nem értenek egyet. Antal Bacsó Sándor volt az egyetlen a tíz polgári pártos tanácsosból, aki ezt nem írta alá.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Fény Televíziónak adott nyilatkozatában Antal Bacsó Sándor elmondta, hogy a lemondásról néhány hete döntött, amikor Mezei János polgármester kijelentette, Antal Bacsó Sándor továbbra is résztvehet a frakcióüléseken, és nyugodtan felkeresheti a pártszékházat, ha információkra van szüksége. Ez a kijelentés teljesen ellentétes azzal, amit a polgármester a frakció rendszabályzat kiegészítésekor tett. Antal Bacsó szerint személyesen Mezei János jelentette ki, hogy aki nem hajlandó aláírni a dokumentumot, az kizárja magát az MPP frakcióból. Antal Bacsó Sándor szerint a rendszabályzat aláírásakor ő is kért egy kiegészítést, miszerint a frakció nem szavaz meg olyan határozatokat, amelyek törvénytelenek. Ezt viszont elutasították.

A testület MPP-s csoportjával egyébként már korábban, a fűtésrendszer rehabilitálási ügyében hozott határozatok megszavazásánál megromlott a viszony. A volt képviselő szerint a tavaly májusban megbeszéltekkel teljesen ellentétes döntések születtek, amelyekkel ő nem tudott egyetérteni, és ezért nem is szavazta meg.

Antal Bacsó Sándor döntését ugyan már február közepén meghozta, ennek ellenére csak most, hetekkel később nyújtotta be a lemondását. Elmondta: megvárta, amíg az ANL-lakások kiutalását felügyelő bizottság elvégzi a munkáját, és végleges lesz a lista. Az ebben vállalt kötelességét teljesítette, így most megteheti, hogy lemond.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
Hirdetés
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
2025. október 15., szerda

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat

Idén október 23-án rendhagyó, közösségi megemlékezést szerveznek Gyergyószentmiklóson. Fáklyás menet vonul a főtérre, transzparenseken jelennek meg az 1956-os, vagy akár a mai követelések.

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat
Hirdetés
2025. október 14., kedd

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli tanácsülésen szavazta meg Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert telekkönyvének megosztását, ami egy uniós zöldinfrastruktúra-fejlesztési pályázat előfeltétele. A cél a kert középső, mintegy 3 hektáros területének korszerűsítése.

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson
2025. október 14., kedd

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették

Gyújtogatás miatt vettek őrizetbe egy maroshévízi férfit a rendőrök kedden.

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Egy sávon halad a forgalom a Gyilkos-tó bejáratánál, mivel fa dőlt az úttestre vasárnap délben.

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Hirdetés