
Zsúfolt és elhanyagolt lakótelep. A felújítás érinti a jelenleg sok parkolóhelyet elfoglaló bádoggarázsok tulajdonosait is
Fotó: Gecse Noémi
Néhány hónapot még várni kell arra, hogy a csíkszeredai Kalász lakótelepen elkezdődjön a régóta esedékes felújítás. A kezdés, akárcsak a pléhgarázsok lebontásának határideje, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás befejezésétől függ.
2018. február 27., 11:022018. február 27., 11:02
Előkészületben van a Kalász lakótelep felújításához szükséges közbeszerzési eljárás kiírása – tudtuk meg Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármestertől. Miután a megvalósíthatósági tanulmányt már három éve bemutatták a lakóknak, tavaly sikerült véglegesíteni a kiviteli terveket, idén pedig megkezdődik az átalakítás.
Az alpolgármester szerint a közbeszerzési eljárás kiírása után beérkező ajánlatok kiértékelése, és a többnyire szükséges kiegészítések után lehet majd kiválasztani a legkedvezőbb megoldást. Amennyiben nem érkezik a procedúra kihúzódását eredményező óvás, jó esetben májusban lehetne eredményt és nyertest hirdetni, majd
ha minden kedvezően alakul.
Fotó: Gecse Noémi
A folyamat érinti a jelenleg sok parkolóhelyet elfoglaló bádoggarázsok tulajdonosait is. Az építmények egyelőre a helyükön maradnak, mindaddig, amíg a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást befejezik, és szerződést írnak alá a munkálatok elvégzésével megbízott céggel. Az eddigi gyakorlat szerint, ha már megtörtént a szerződés aláírása, és várhatóan egy hónapon belül dolgozni kezdenek,
A polgármesteri hivatal munkatársainak a kivitelezővel történő egyeztetése után derül majd ki, hogy milyen munkafázissal, és melyik részen kezdenek dolgozni, az érintett területen
A Kalász lakótelepen tervezett munkálatok között szerepel az esővíz-elvezető hálózat felújítása, mivel a jelenlegi rendszer a nagy esőzésekkor nem bírja a terhelést. Új út- és járdaburkolatok készülnek, a Tető utcában egyelőre megmaradna a kétirányú forgalom, az utca szélén oldalparkolókkal. A lakótelep központi részén megemelt szintű gyalogosbarát burkolatot terveztek, parkolóhelyek nélkül.
az átalakítás része a 145 pléhgarázs lebontása is. Emellett 66 fa kivágását tervezték, helyettük 294-et ültetnek, és teljesen felújítják a közvilágítási hálózatot. A lakótelepre vezető, igen leromlott állapotú lépcsősor továbbra is egyenesen vezet majd fel, közben viszont pihenőket alakítanak ki és padokat helyeznek el. A tervben négy játszótér, és egy sportpálya korszerűsítése is szerepel, utóbbi a Székely Károly Szakközépiskola mellett található. A Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) utólagos elszámolással 8,7 millió lej értékű támogatást biztosít a felújításhoz, a városnak 805 ezer lejt kell ehhez önrészként hozzátennie. Csíkszereda idei beruházási listáján 8 millió lejt különítettek el a munkálatra.
Fotó: Gecse Noémi
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!