
Pénztárcák, telefonok eltűnését jelentették a rendőrségnek a színházból és a kórházból. Illusztráció
Fotó: Balázs Katalin
Táborozó színjátszó diákok személyes tárgyai tűntek el kedden délben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház egyik öltözőjéből. A gyanúsítottat a közösség mozgósítása révén sikerült azonosítani.
2017. augusztus 03., 09:132017. augusztus 03., 09:13
Az összefogásnak tudják be a tolvajlással gyanúsított férfi kézre kerítését azok, akik a közösségi hálón tették közzé a kedden délben történt esetet. Nagyon sok megosztással terjedt a Facebookon a történet és az a felvétel is, amit a színház kamerája rögzített. Ezen egy középkorú férfi látható, amint a művelődési ház emeletén megnyitja a helyiségek ajtaját, és be is lép azokba, amelyeket nyitva talál.
– mesélte el lapunknak Kolozsi-Borsos Gábor színművész, a diákszínjátszó tábor vezetője. Elmondta, azonnal értesítette a rendőrséget, közben az egyik diáklány édesapjának ötletére levideózta a szóban forgó felvételt, aminek egyes részleteiről fotókat is készített. Ezeket közzétették a közösségi hálón, kérve a segítséget az idegen férfi kézre kerítéséhez. Értesítették a taxisokat és a tanuló vezetők felkészítőit, ismerősök körében terjesztették a hírt.
„Kiderült, a férfit többen is látták a művelődési ház körül, az épületben működő szórakozóhelyen és a város más pontjain is. A művelődési házban nem szokatlan az idegen személyek felbukkanása; intézmény, bárki bejöhet” – mondja Kolozsi-Borsos.
„Fél 3 körül érkezett egy rendőr és egy technikus. Éppen a telefonomon mutattam nekik a felvételeket, amikor hívott az egyik színjátszó diáklány, hogy a keresett személyt a Salamon Ernő Gimnáziummal szembeni buszmegállóban látja. Azonnal odamentünk, a rendőrök az autóba ültették, és a rendőrségre vitték a férfit. Ott
– mesélte a látottakat a színjátszó tábor vezetője. Elmondta, a táskából ugyan előkerültek az öltözőből eltűnt telefonok, de kártya nem volt bennük; „Természetesen próbáltuk hívni a telefonszámokat, de azok elérhetetlenek voltak. A kártya nyomravezető, ezért is szabadulhatott meg tőlük azonnal a tolvaj.” A telefonkártyákon kívül a pénztárcák sem kerültek meg, és ezekről nem is vallott a férfi – mondta Kolozsi-Borsos. Hozzátette, a diákok nem a pénz miatt sajnálták a tárcákat, mert egyiküknél sem volt jelentős összeg; a bennük lévő okiratok miatt bánkódtak.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, az eset kapcsán kiadott közleményéből kiderült, nem csak a Csalamádé tábor résztvevői károsultak kedden, a városi kórházból is feljelentés érkezett a gyergyószentmiklósi rendőrségre. Innen egy telefon és egy pénztárca eltűnését jelentették. A tárcában több okirat, 240 lej és két darab, egyenként 15 lej értékű étkezési utalvány volt.
A gyanúsított, Z. F. 50 éves, craiovai – írja a közlemény.
Az illető további bűncselekményekkel is gyanúsítható, ilyen irányban is elindult a rendőrségi kivizsgálás – áll a közleményben.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
szóljon hozzá!