A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az elmúlt fél évben 275 reklamációt jegyzett, ami a tavalyi átlaghoz képest 0,1 százalékos növekedést jelent. Az élen továbbra is a telefon- és internetszolgáltatók elleni panaszok állnak.
2011. június 30., 17:112011. június 30., 17:11
2011. június 30., 19:392011. június 30., 19:39
A tejtermékeknél a legtöbb esetben a tárolással adódtak gondok
2011 első felében a Hargita megyei fogyasztóvédelemhez fordulók közül a legtöbben a telekommunikációs szolgáltatásokkal voltak elégedetlenek – tájékoztatott Kolcsár Béla ügyvezető igazgató. Hozzáfűzte: a második helyet a panaszlistán a banki szolgáltatások foglalják el, amit a parkolással, a bevásárlóközpontokkal, az elektromos és háztartási gépekkel, a közüzemi, valamint az elektromos áramszolgáltatással kapcsolatos reklamációk követnek. Kolcsár megjegyezte: kivételes és egyedi panaszként könyvelték el az egyik Hargita megyei lapkiadó ellen érkezett bejelentést. A fogyasztó azt kifogásolta, hogy a kedvezményes előfizetési szelvényt, bár időben kívánta leadni, mégsem fogadták el. A vizsgálat sorána panaszt jogosnak ítélték.
Az elmúlt két hónap során a felügyelőség munkatársai öt tematikus ellenőrzést végeztek a megyében. Átfogó ellenőrzést hajtottak végre a virág- és dísznövény-kereskedésekben, huszonöt céget vizsgáltak. Az felügyelők huszonkét írásbeli figyelmeztetést fogalmaztak meg, valamint hat esetben róttak ki pénzbírságot 15 ezer lej értékben. Közel 29 ezer lej értékű áru forgalmazását ideiglenesen betiltották. A legtöbb kihágás a címkézés, valamint a román nyelvű feliratok hiánya miatt történt.
A megyében található négy öregotthon közül hármat ellenőriztek és három írásbeli figyelmeztetést adtak át. Különösen az alkalmazott áraknak a kifüggesztése hiányzott, továbbá az intézmények adószámai és a pontos megnevezései nem voltak feltüntetve.
Ellenőrizték a tejtermékekkel kapcsolatos előírásokat is. Összesen harmincöt gazdasági egységet vizsgáltak és huszonnyolc esetben találtak kihágást. Tizenhat esetben bírságoltak 21 700 lej értékben. 175 kilogramm áru forgalmazását ideiglenesen felfüggesztették. Legtöbb esetben a tárolási feltételek nem voltak megfelelőek, de problémát jelentettek a lejárt szavatosságú termékek, valamint a címkézés és a román felirat hiánya is.
Húsz ékszerforgalmazó céget is ellenőriztek. Vizsgálták az ékszerek hitelességét, eredetiségét, származását, valamint, hogy megfelelnek-e az előírt kritériumoknak. Jelentősebb kihágást nem találtak.
Hitelszerződésekkel kapcsolatos ellenőrzést is végeztek, mivel az elmúlt év során két jogszabály is változott. A három kontrollált hitelintézetnél nem tapasztaltak vétséget.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!