Új kiadvány, a tervek szerint negyedévente megjelenő Székely Nép „szólítja” meg Székelyföld lakóit, annak érdekében, hogy a lakosság minél tájékozottabb legyen az autonómiával kapcsolatban.
2011. október 24., 16:082011. október 24., 16:08
2011. október 24., 18:572011. október 24., 18:57
A Székely Nemzeti Tanács felélesztette a Székely Nép című kiadványt, amely 1883–1944 között jutott el a székelyföldiekhez. „A székelyek leghosszabb életű újságja volt. Akkor is, most is Sepsiszentgyörgyön jelenik meg. Az új Székely Nép első száma az SZNT 2010. novemberi budapesti ülésének ünnepi kiadványa volt. A mostani, második szám megjelenésének apropója Románia régiófelosztásának ügye, amely ismét a kormány napirendjére került. A Székely Nép által is fel akarjuk készíteni a lakosságot a tiltakozásra” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján az SZNT elnöke, Izsák Balázs (jobbra).
Az SZNT-kiadvány főszerkesztője Biró Zsolt (balra), a Marosszéki Székely Tanács elnöke. „Az első lapszámot 5000, a másodikat és reméljük, ezentúl mindegyiket 70.000 példányszámban nyomtatjuk, ebből 20.000 kerül Marosszékre. Azt szeretnénk, hogy minden székelyföldi családba eljusson. A lap ingyenes, mert székely ember nem kér pénzt az egyenes beszédért” – ismertette Biró Zsolt. Minden lap alján egy idézet áll, amelyek nagytöbbsége a polgári engedetlenségről szól. A negyedévi megjelenésre tervezett kiadványt az SZNT széki tanácsai terjesztik, Izsák Balázs elnök vállalta, hogy személyesen ellátogat néhány utcába, faluba.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!