Hirdetés
Hirdetés

Kollokvium – továbbra is a színház lesz a középpontban Gyergyószentmiklóson

Péntek este a Liliom előadással várják a közönséget a színpad elé •  Fotó: Tamási Áron Színház

Péntek este a Liliom előadással várják a közönséget a színpad elé

Fotó: Tamási Áron Színház

A magyar drámaírás kiemelkedő példája, egy olyan színdarab, amit nem csak magyar ajkú területeken, hanem a világ számos részén feldolgoztak. Filmet adaptáltak, musicalt csináltak belőle, és még ma is szerves része a színjátszásnak. Molnár Ferenc legösszetettebb és leggyakrabban játszott műve az emberi viszonyok legalapvetőbb kérdéseit tárgyalja. A darabot a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában láthatja péntek este 19 órától a közönség a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, Gyergyószentmiklóson.

Székelyhon

2017. október 20., 15:572017. október 20., 15:57

Két faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetét mutatja be a szerző. Az egyikük egy tisztességes, szerény férfit talál, és elfogad mindenféle kompromisszumot, a másik azonban beleszeret egy bohém, agresszív és felelőtlen hintáslegénybe.

Molnár darabja a 20-30-as évek Budapestjét, a kabaré atmoszféráját idézi, egy bohócos vásári komédia, de tragédia is, az önfeláldozást, a kiszolgáltatottságot, az érzelmek irányíthatatlanságát ragadja meg.

Hirdetés

A szerző szerint nem az a legfontosabb, hogy az ember milyen véghez ér – ugyanis mindannyiunk közös vége a halál –, sokkal inkább az, hogy amíg élünk, hogyan élünk, milyen döntéseket hozunk, milyen a világhoz való viszonyunk.

Ami még a nézőkre vár

A sepsiszentgyörgyi színház előadása mellett ma még az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház előadása szerepel a Kollokvium műsorán. A marosvásárhelyiek Misima Jukio: Madame de Sade című művét viszik színre Porogi Dorka rendezésében. A 16 éven aluliaknak nem ajánlott előadás 16 órakor kezdődik a stúdióteremben. Szombaton Kele Fodor Ákos Echolália című könyvének bemutatójával kezdődik a fesztiválprogram, 15 órakor a könyvtárban. A kolozsvári Váróterem Projekt előadásában 16 órakor kezdődik a Reacting Chernobyl című alkotás, amely alapját Szvetlana Alekszijevics és Wladimir Tchertkoff szövegei képezik. Rendező: Cosmin Matei. 19 órától a Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulata Bocsárdi László rendezésében mutatja be Shakespeare Tévedések vígjátéka című művét a nagyteremben.

Vasárnapra, a Nemzetiségi Színházak Kollokviumából már csak két előadás marad. 17 órakor az Aradi Kamaraszínház lép színre a studióteremben, a Bogosian és José Saramago szövegei nyomán született Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című darabbal. A Tapasztó Ernő által színre vitt előadásra 16 évnél idősebb nézőket várnak.

A záróelőadást a „házigazdák”, vagyis a Figura Stúdió Színház művészei játsszák. 19 órakor Albu István rendezésében a Phaedra, azaz Racine alkotása kerül a nézők elé.

A színházi produkciók mellett a maradék három napon is zenei élményekben lesz része a közönségnek. Péntek este a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron Zenei Alakulat, szombaton a szatmáriak Mindhalálig Beatles – Emlékzenekara, vasárnap pedig a Koszika & The HotShots koncertezik a művelődési ház udvarán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 13., vasárnap

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt

Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
2026. szeptember 13., vasárnap

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez

A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez
2026. szeptember 13., vasárnap

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg

Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg
2026. szeptember 13., vasárnap

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának

Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának
2026. szeptember 12., szombat

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron

Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón

Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón
2026. szeptember 12., szombat

Nem lesz pénz üzemanyagra? – veszélybe kerülhet a mentőszolgálatok működése

Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.

Nem lesz pénz üzemanyagra? – veszélybe kerülhet a mentőszolgálatok működése
2026. szeptember 12., szombat

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani
Hirdetés