
Betömik – legalábbis megígérte a városvezetés – azt a közel húsz centiméter mélységű gödröt, amely Csíkszereda udvarhelyi kijáratánál, a Rét utcai letérő közelében tátong, és „növekszik”. Emellett a következő hetekben a megyeszékhely több pontján fognak kátyúzni. Olyan szakaszok is lesznek, ahol nem csak a gödröket tömik be, hanem nagyobb munkálatokat is fognak végezni.
2011. augusztus 24., 16:022011. augusztus 24., 16:02
2011. augusztus 24., 16:482011. augusztus 24., 16:48
Fogyatkozó aszfaltréteg az egykori országúton. Önmagát „felszámoló” leállósáv
„Ha autónkkal csak ötven kilométeres óránkénti sebességgel csattanunk bele egy ilyen gödörbe, akkor is nagy a valószínűsége annak, hogy ott is maradunk. Megúszhatjuk egy gumidefekttel, de eltörhet akár az autó rugója vagy a villa is” – vázolja fel a lehetséges veszélyeket egy általunk megkérdezett csíkszeredai autószerelő.
„Ajándék” Bukaresttől
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere szerint az említett szakaszon faramuci a helyzet, mivel az a rész egy ideig az országutakat felügyelő társaság ügykezelésébe tartozott, majd idén tavasszal, azzal az indokkal, hogy bizonyos felújításokat ott már elvégeztek, azok további karbantartását a helyi polgármesteri hivatal felügyeletére bízta.
„Ilyen alapon két szakaszt kaptunk vissza: az egyik a Taploca utca és a Gyimes felé vezető országút kereszteződésénél található, Borkányként ismert résznél kezdődik és a helységnévtábláig tart, a másik pedig az udvarhelyi kijárat és a Rét utcai letérő közötti szakasz. Átvételkor mindkettő eléggé elhanyagolt állapotban volt” – jegyezte meg Szőke Domokos.
Az elöljáró megkeresésünkkor azon munkapontok listájának összeállításán dolgozott, amelyeken a következő hetekben fognak dolgozni. Az említett Hargita utcai „gödör-sorozat” mellett az Ifjúság utca egy részén, a Zöld Péter és Haladás utcákban (e két ponton egy-egy gödröt), a zsögödfürdői Olt-híd és a Brassó út közötti szakaszon, a Pálfalva felé vezető út kijáratánál, valamint a Kossuth Lajos utca egy részén fognak kátyúzni. „Ugyancsak szeptemberben tervezzük a Lendület sétány, a Vár tér, a somlyói Barátság, illetve a csobotfalvi Köves utca egy-egy részének a felújítását” – sorolja az alpolgármester.
Nem kért kátyúk
Februárban több olyan országútszakasz került vissza az Autópályák és Országutak Országos Társaságától (CNADNR) az érintett települések helyi tanácsainak ügykezelésébe, amelyek az adott városokon és községeken haladnak át. A februári, 84-es számú kormányhatározat értelmében két Hargita megyei város került fel a listára. Csíkszeredában a 12-es országút kétszáz méteres szakaszát (Taploca) és a 13A országút 450 méteres szakaszát (Hargita utca) kapták vissza. Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala a 12C jelzésű országút közel hét kilométeres, a 13B országútnak pedig három kilométeres részét kapta vissza. A vonatkozó kormányhatározat indoklása szerint ezek az útszakaszok azért kerültek vissza a polgármesteri hivatalok ügykezelésébe, mert azokon elvégeztek néhány javítási munkát.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!