Hirdetés
Hirdetés

Kezdődik a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Drágább, de biztonságosabb és színesebb is, mint valaha a kedden rajtoló 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. A napi belépők és a heti bérletek ára növekedett, cserében azonban kibővített biztonsági intézkedéssekkel és programokkal várják a résztvevőket.

Iszlai Katalin

2018. július 23., 18:192018. július 23., 18:19

2018. július 23., 19:102018. július 23., 19:10

Az utolsó simításokat végezték hétfőn délelőtt, amikor ellátogattunk az immár huszonkilencedik Tusványosnak helyet adó tusnádfürdői helyszínre, azaz a kempingtáborba és a helyi  labdarúgópályára.

A nagyszínpad és a rendezvénysátrak zöme már állt, a több mint kétszáz szervező pedig azon dolgozott, hogy a nagy múltú fesztiválon idén is minden zökkenőmentesen történjen.

A részletekről Albert Tibort, Tusnádfürdő polgármesterét, illetve Kristály Lehelt, a rendezvény sajtófőnökét kérdeztük.

Albert Tibor •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Albert Tibor

Fotó: Gábos Albin

Többe kerül a belépő

Mint megtudtuk, a beléptetőrendszer idén is a tavalyihoz hasonlóan fog működni: a résztvevők minden nap más színű karszalagokat kapnak, ehhez belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát személyazonossági igazolvánnyal, útlevéllel vagy gépjárművezetői engedéllyel.

A belépés délután négy óráig most is ingyenes, ez után már napijegyet kell váltani.

Utóbbi eddig 10 lejbe került mindenkinek, mostantól azonban ez már kedvezményes árnak számít, és csupán a diákok, egyetemisták és a 65 év felettiek kérhetik, másnak

20 lejbe kerül a napijegy.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Heti karszalagot is lehet váltani, ez a korábbi negyven helyett hatvan lejbe kerül, illetve szintén ennyire emelkedett a sátortáborban is a heti bérlet ára.

A sátorhelyek ára egy napra 15 lej fejenként, a táborban sátorozóknak pedig nem kell külön napijegyet is vásárolniuk, ha 16 óra előtt megérkeznek.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A kiskorúak megkülönböztető színű karszalagot kapnak, és nem szolgálhatják ki őket alkoholos itallal vagy dohányáruval a tábor területén. A elmúlt évekhez hasonlóan idén is két recepción lehet bejelentkezni, ezek kedden reggel 8 órakor nyitnak. A külső recepció a vendégeknek, meghívottaknak szól, illetve mindazoknak, akik a városban foglaltak szállást. Ez a főút és a kempinghez letérő út kereszteződésénél kapott helyet. Ennek a recepciónak több ellenőrző pontja van, a karszalagokat itt vehetik át a tábor résztvevői. A másik tábori recepció a sátorozóknak szól, ez a táborban, a kemping közepén kapott helyet.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Óvintézkedések medveügyben

A szórakoztatás mellett a résztvevők biztonságát is szem előtt tartották a szervezők, ezért több óvintézkedést is foganatosítottak.

Az Olt-folyót megközelíteni ezúttal is szigorúan tilos, a tábor teljes hosszában kerítést helyeztek ki, illetve a vasúti síneken sem lehet átjárni.

Hirdetés

Emellett a közvilágítást is korszerűsítették, a rendezvény helyszínére vezető hídon például világítótesteket helyeztek ki a biztonságosabb átkelés érdekében. A Tusnádfürdőre kiemelten jellemző medveproblémával kapcsolatosan Albert Tibor elmondta,

jelenleg egy hárombocsos és egy kétbocsos anyamedve, illetve három másik felnőtt példány jár be rendszeresen a településre, a környéken egyébként összesen közel 30 medve él.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

„A kedvenc történetem ezzel kapcsolatosan az, amikor az ötéves unokám egyszer televízió-nézés közben lelkesen odaszaladt az édesapjához és azt mondta: »gyere gyorsan, mert én a tévében még nem láttam medvét«. Ez mindent elmond: a tusnádfürdőiek úgy nőnek fel, hogy az életük részét képezik a medvék. Arra kérek minden vendéget, hogy éjszakánként ne járjanak egyedül, az erdős területekre pedig ne merészkedjenek be. Ezek a medvék a zajtól sem ijednek meg” – emelte ki a polgármester. Hozzátette,

a résztvevők biztonságáért három, medveriasztó spray-jel felszerelt vadőr felel, akik az erdő mellett, illetve az Olt-partján lesznek elérhetők. Ha bárki medvét lát, nekik kell jelezze.

Az elérhetőségeik a tábor több pontján ki lesznek függesztve, illetve minden szervező kitűzőjén szerepelnek. Emellett biztonsági szolgálat is működik a nap 24 órájában a tábor teljes területén.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A Szenvedélyünk Tusványos mottóval startoló rendezvény legnagyobb „ellensége” azonban idén az eső lehet, ezért a szervezők szerint a helyi boltok feltöltötték a gumicsizma-készletüket. Ha nagyobb viharra kerül sor, a sportcsarnokban tarthatnak meg bizonyos programokat, illetve oda lehet menekülni is nagyobb baj esetén.

A futballpályán esetlegesen kialakuló „sártenger” ellen azonban nem fognak többé fűrészporral védekezni, inkább raklapokat helyeznek ki.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Több sátor, egyedi programok

Az újdonságokkal kapcsolatosan Kristály Lehel elmondta, a rendezvénysátrak száma 28-ról 30-ra növekedik,

először jelenik meg ugyanis a Mátyás udvar és a Vallásszabadság sátor.

Utóbbi, ahogy a neve is mutatja, főként vallási, hitéleti témákat dolgoz fel, előbbi pedig Mátyás király életét és munkásságát mutatja be, illetve ott kap helyet a megújult Székelyhon lapcsalád sátra is. A rendezvény ideje alatt mintegy

300 politikai, közéleti, kulturális, hitéleti előadás és több neves előadó koncertje lesz hallható, illetve egyéb érdekességekkel is várják az érdeklődőket.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A helyi polgármesteri hivatal házasságkötő termében például egyedi kiállítást nyitnak az Aranycsapat (minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottja) eredeti sportfelszereléseiből. Emellett a tábor ideje alatt az ország első óvodásoknak szánt sportpályáját is felavatják. A hiánypótló létesítmény ötletgazdája Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás tizenegyének utolsóként elhunyt tagja. Kristály Lehel zárásként kitért arra is:

autómentes Tusványost terveznek, ezért a szervezők is kevesebbszer, csak a nagyon indokolt esetekben veszik igénybe a járműveket, és ugyanerre kérik a rendezvényre kilátogatókat is.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A helyszínen egyébként ingyenes programfüzetet kérhetnek az érdeklődők, és a rendezvény weboldalán is megtalálható a részletes program.

A keddi program
Tusványos kedden délután kiállításmegnyitóval, stand up comedy-vel és közönségtalálkozókkal, illetve este 20 órától a Maszkura és a Tücsökraj, 22 órától pedig Rúzsa Magdi koncertjével kezdődik.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben

Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.

Harmadik napja akadozik a vízszolgáltatás Szászrégenben
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat

Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.

A kataszeri nyilvántartást megbénító kibertámadás a gazdaságra is kihat
2026. július 21., kedd

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették

Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Két ittas sofőrrel szemben intézkedtek Hargita megyében, egyiküket őrizetbe vették
2026. július 21., kedd

Több mint 3000 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az év első öt hónapjában

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.

Több mint 3000 cég és egyéni vállalkozó jelentett fizetésképtelenséget az év első öt hónapjában
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült Konstancán

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre.

Tűz ütött ki egy tartályhajón, három tengerész megsérült Konstancán
2026. július 21., kedd

Tusványos, az én történetem – oszd meg a kedvenc fesztiválemlékedet

Van egy fotód, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít Tusványosra? Egy kép a kedvenc koncertedről vagy éppen egy spontán, felejthetetlen pillanatról? Most aztán tényleg érdemes előkeresni.

Tusványos, az én történetem – oszd meg a kedvenc fesztiválemlékedet
2026. július 21., kedd

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit

Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal.

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Szikla zuhant egy autóra, egy utas életét vesztette

Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Szikla zuhant egy autóra, egy utas életét vesztette
2026. július 20., hétfő

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra

Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
2026. július 20., hétfő

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre

Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre
Hirdetés