
Igazgatói iroda. Sok tanintézetben ideiglenes mandátumú vezetőket neveznek ki
Fotó: Pál Árpád
Véglegesítették az igazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsga nyári szessziójának eredményeit. Hargita megyében 44 iskolavezetői tisztségre pályáztak, ebből 38 jelölt vizsgázott sikeresen.
2017. augusztus 01., 18:502017. augusztus 01., 18:50
A júliusban tartott iskolavezetői megmérettetés a tavaly őszi versenyvizsga után szabadon maradt – jelenleg ideiglenes mandátumokkal betöltött – igazgatói és aligazgatói állásokat hivatott hosszabb időre lefedni. Azonban a legutóbbi versenyvizsgához hasonlóan most is csak a megpályázható tisztségek alig felére jelentkeztek pedagógusok:
Hargita megyében 95 iskolavezetői állást hirdettek meg a versenyvizsga nyári szessziójában, amelyből 50 igazgatói és 45 aligazgatói.
Ez azonban csak 44 személyt jelent, mivel néhány állásra többen is benyújtották dokumentumaikat. A 44 személy közül 38 vizsgázott sikeresen, azonban közülük csak 36-ot lehet kinevezni, mivel két tisztségre többen is jelentkeztek – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesétől.
Az ideiglenes vezetők lehetnek olyanok, akik bár próbálkoztak a nyári szesszióban, mégsem sikerült a vizsgájuk. A sikeresen és sikertelenül vizsgázó pedagógusokról a tanfelügyelőség honlapján lehet tájékozódni.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!