Hirdetés
Hirdetés

Két hét múlva iskolakazdés, ám nem tudni, hogyan is zajlik majd az oktatás

Káosz közeli helyzet. A koronavírus-járvány miatt nem tudni, hogyan kezdődik két hét múlva a tanév •  Fotó: Gábos Albin

Káosz közeli helyzet. A koronavírus-járvány miatt nem tudni, hogyan kezdődik két hét múlva a tanév

Fotó: Gábos Albin

Bár normális esetben ilyenkor már az osztályok órarendjének összeállításán kellene dolgozniuk az iskoláknak, a koronavírus-járvány miatt most szeptember elsején még azt sem tudják a tanintézmények igazgatói, hogy hány váltásban kezdődik el az oktatás, vagy milyen támogatást kapnak az iskolák a megváltozott körülmények megvalósítására.

Hajnal Csilla

2020. szeptember 01., 12:022020. szeptember 01., 12:02

Az óvodások, elemibe járó kisdiákok, illetve a nyolcadikos és tizenkettedikes végzősök ezentúl csak reggel járhatnak iskolába – derül ki a Hivatalos Közlöny pénteki számában megjelent rendeletből. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az iskolák két váltásban tudnák megoldani az oktatást az új szabályoknak megfelelően, csak a többi évfolyamon tanulókat oszthatják be délutánra.

Csak hibridoktatással tudják megoldani

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumnak mintegy 900 diákja van, helyzetüket pedig nehezíti, hogy felújítás alatt áll a tanintézmény. A héten derül ki, hogy átadják-e szeptember 14-e előtt a felújított kollégiumi épületrészt, de ettől függetlenül is csak úgy tudják megoldani az oktatást, ha az elemi osztályokon, illetve a nyolcadik és tizenkettedik osztályokon kívül a többi osztályban hibridoktatás lesz – magyarázta érdeklődésünkre Mátéfi István iskolaigazgató.

Hirdetés

„Mi amellett próbálunk kiállni, hogy a végzősök nagyobb termekbe, egyszemélyes padokba kerüljenek, az összes többi osztály esetében csoportokra osztva zajlik majd az oktatás: az osztály egyik fele személyesen, másik fele otthonról online kapcsolódik be a tanórákba, és hetente vagy kéthetente váltják egymást, ez attól is függ, hogyan tudjuk megoldani a kamerák felszerelését.

Idézet
Az elemiben és a végzős osztályokban csak személyes tanítás lenne, itt teljes létszámban fognak iskolába járni, az összes többi felváltva jönne.

Nyolc tizenkettedik és egy nyolcadik osztály van, és harminc fölötti létszám van majdnem minden osztályban” – foglalta össze a tanintézmény vezetője, amit eddig tudni lehet az iskolakezdésről.

Lehetetlen a két váltás

Esetükben a két váltást szinte lehetetlen megvalósítani egy ekkora intézményben a jelenlegi személyzettel, hiszen a szabályok szerint egy óra különbséggel kezdhet a második váltás, ami alatt fertőtleníteni kell a termekben. „A két váltásban a pedagógusok kétszer kell leadják a tananyagot, mi viszont milyen pénzalapból tudjuk megoldani a leadott órák kifizetését? Tanárokra, illetve takarító meg egészségügyi személyzetre lenne szükség, hiszen egy orvosunk van, és nem ülhet reggeltől estig az iskolában. 

Idézet
Adtunk le kérést tanári és takarítói, illetve egészségügyi asszisztensi állásra, de semmilyen választ nem kaptunk még.

Azonkívül, hogy átruházták a döntéshozatalt az iskolavezetésre, semmilyen pozitív hozadéka nem volt az utóbbi másfél hónapnak” – fejtette ki sok iskolavezető álláspontját Mátéfi István.

Két váltásban gondolkodnak

Az erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpontban mától látnak hozzá az osztálytermek berendezéséhez. Léta Áron iskolaigazgató kifejtette, az intézmény legnagyobb létszámú osztálya 27 tanulóból áll, és vannak nagyobb termeik, de a bözödi általános iskolával együtt 746 diákja van az iskolaközpontnak, így két váltásban is fognak tanulni, mert nincs elég osztályterem. Valószínűleg az ötödik, hatodik és hetedik osztályok járnak majd délután, ha nem szabad mozogni az épületeken belül, mert eddig cserélték a termeket.

„Ha például egy osztály tornaórán vagy informatikán volt, és felszabadult a terem, akkor ment be más osztály, most nem tudom, hogyan oldjuk ezt meg. Ha megosztjuk az osztályokat, akkor szükség lesz új pedagógusra, de

Idézet
még nem tudunk semmit, szeptember hetedike után közlik le hivatalosan, hogyan kezdünk.

Van az iskolának készleten háromezer maszkja, de adtak le kérést további maszkokra és fertőtlenítőszerekre a helyi önkormányzathoz, és ha a jelenlegi törvénykezés érvényben marad, akkor az önkormányzat támogatja is ebben az iskolát – tette hozzá Léta Áron.

Egyszemélyes padok jelentenék a megoldást

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium vezetője, Laczkó György sem tudott konkrét tanévkezdési tervekről beszámolni még. Azt szeretnék, ha a 980 diák egy váltásban, délelőtt tudna iskolába járni, de ezt csak akkor lehetne megvalósítani, ha egyszemélyes padjaik lennének, hiszen a termek elég nagyok hozzá.

„Kellene 180 darab egyszemélyes pad, és akkor meg tudnánk oldani a délelőtti egy váltásban történő tanítást, de ehhez nincs anyagi kerete az iskolának. Ez lenne a jó forgatókönyv, de hogy ez megvalósulhat-e, még nem tudjuk, hiszen a termek felében kétszemélyes padok vannak” – tájékoztatott az intézményvezető. Hozzátette,

a plexiüveggel történő elválasztás azért nem jelent alternatívát, mert majdnem annyiba kerülne, mint az egyszemélyes pad,

ezért nincs értelme plexiüveget vásárolni, hiszen székek vannak az iskolában, azokat nem kellene beszerezni.

Pótbútorok a főgimnáziumnak

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban jelenleg a pótbútorok beszerzésével foglalkoznak az önkormányzat segítségével – tudtuk meg Varga Lászlótól, a tanintézmény igazgatójától. „Egy dolog a szabályok leírása, másik a támogatás kérdése, amelyekkel a leírt szabályoknak meg lehet felelni. Le van írva, hogy egyesével ülhetnek a gyerekek a padban, de akkor az osztályok fele nincs ahová üljön, még ha elég nagy is a terem.

Idézet
A minisztériumban azzal kellett volna foglalkozzanak egész nyáron, hogy ki egészíti ki a padok számát, ha ilyen követelményeket támasztanak.

Az önkormányzat nyitottnak bizonyult, és költségvetés-módosítást eszközölt, hogy tudjuk beszerezni a többletbútort. A hangsúly azon van, hogy nem igazán lehet érteni, hogy milyen támogatást fogunk kapni. A maszkok, fertőtlenítőszerek kérdése nem tekinthető lezártnak, hiszen nem tűnik működőképesnek azzal elintézni ezt, hogy a tanárok s a diákok beszerezik maguknak” – fűzte hozzá az igazgató, aki reméli, hogy sikerül megkezdeni úgy a tanévet a Márton Áron Főgimnáziumban, hogy mindenki a saját osztálytermében legyen normális órarend szerint. Kevés kis méretű terme van az iskolának, ezért meg tudják oldani az egy váltást, ha egy méter marad az elvárt távolság – közölte velünk az igazgató óvatos optimizmussal.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt

Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt
2026. november 04., szerda

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget

Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap
Földrengéssel indult a nap
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

Hirdetés