
Fotó: Kristó Róbert
Úgy gondoltuk, szükség van Erdélyben egy olyan, szakmai alapon szerkesztett, katolikus hetilapra, amely a 21. század elvárásainak tartalmilag és tipográfiailag is megfelel – jelentette ki a feltámadás ünnepén napvilágot látó új erdélyi katolikus hetilap főszerkesztője. Lukács János kifejtette, a Keresztaljának mindenképpen hírlap jelleget szánnak.
2011. március 29., 18:572011. március 29., 18:57
2011. március 29., 19:222011. március 29., 19:22
Keresztalja a pünkösdi úton. Az együvé tartozást is kifejezi az új kiadvány neve
„Hogyha a témákat egy kicsit bátrabb hangvétellel közelítjük meg, akkor az mindenképpen többletet jelent. Ugyanakkor hisszük, nem csak az idős embereké az egyház, hanem a fiatalabb nemzedéké is” – fogalmazott a lap célközönségével kapcsolatban a főszerkesztő. Elmondása szerint nagyon sok az olyan lelkiségi mozgalom, plébánia, szerzetesrend, amelynek a híreiről vagy nem, vagy csak esetlegesen tájékozódnak az emberek.
„Ugyanakkor úgy gondoltuk, érdekes és példamutató lehet, hogyha azokat a pozitív kezdeményezéseket, azokat a jó dolgokat is bemutatjuk a sajtó jó értelemben vett harsány eszközeivel, amelyek másokat is cselekvésre ösztönözhetnek” – említette a lap hivatásával kapcsolatban Lukács. Mint mondta, a már létező katolikus újságokkal partneri viszony kialakítására törekszenek, testvérlapokként tekintenek ezekre.
Megtudtuk, az egyházi jellegű témákon kívül a nagyvilág eseményeivel is foglalkozna a lap. „Nem felejtjük el, vannak világi történések, folyamatok, amelyhez a keresztény embernek viszonyulnia kell valamilyen formában. „Szeretnénk segíteni abban, hogy eligazodjanak ezek között az erdélyi katolikus keresztény emberek” – nyilatkozta a kiadvány vezetője.
A névválasztásról elmondta, elsősorban azt szerették volna, hogy kifejezze, erdélyi, katolikus újságról van szó. „Olyan nevet kerestünk, ami a zarándoklatnak, az úton levésnek a képét is áthozza valamelyest. És nem utolsósorban megvan benne a Csíksomlyóra való utalás. Ugyanakkor csapatot, közösséget is jelent ez a név: mi együtt vagyunk, együvé tartozunk, tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, hogy bátorítást kaphatunk egymástól, és együtt haladunk azon az úton, amelyet az egyház és Krisztus jelölt ki számunkra” – fűzte hozzá Lukács János.
A húsvétkor megjelenő lap székhelye Kolozsváron található, szerkesztőségét fiatal és lelkes újságírók alkotják. Az elképzelések szerint a terjesztést főleg rikkancsok által oldanák meg, akik szentmisék után árusítanák a lapot a templomok környékén. Ezzel kapcsolatban érdeklődni a 0728–249827-es telefonszámon lehet. Az új kiadvány – hamarosan – a www.keresztalja.ro honlapon is olvasható lesz. A kiadó elnöke Baróti László Sándor ditrói plébános, az újság Jakubinyi György gyulafehérvári érsek jóváhagyásával lát napvilágot.
A gyalogosok biztonságát célzó ellenőrzést indított Sepsiszentgyörgyön a helyi rendőrség az állami rendőrséggel közösen. A felelőtlen gyalogosokat figyelmeztetésben részesítik, súlyosabb szabályszegések esetén pénzbírságot is kiszabnak.
Közel 400 ballagó diák vett részt a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten, ahol a hitről, a magyar nyelv megőrzéséről, Erdély iránti felelősségről és a jövőbe vetett bátor bizalomról szóltak a beszédek.
Előzetesen mintegy százan jelentkeztek a 14. alkalommal meghirdetett felső-háromszéki gyalogos zarándoklatra, végül mintegy hetvenen indultak útnak a kantai templomban kapott lelki batyuval. Akkor éppen nem esett az eső, de aztán többször is megeredt.
Május 21-e a helyi rendőrök napja Romániában, 16 éve találkozhatunk velük nap mint nap. Ennek apropóján kérdeztük a kézdivásárhelyi egység ügyvezető igazgatóját, Croitoru Constantint, mitől mások ők az állami egyenruhát viselő kollégáikhoz képest.
Visszarepít az időben, életre kelti az emlékeket Gelence egykori jegyzőjének birtoka, a község leendő skanzenje. Ezen az udvaron található az a ház, amelyben nyolcvan évvel ezelőtt, 1946. május 20–22-én tiszteletreméltó Márton Áron is vendégeskedett.
Míg a kézdivásárhelyi tömbházlakóknak nem kell fájjon a fejük a bejárat előtti fű hossza miatt, a sepsiszentgyörgyieknek annál inkább. A Tega vagy bármely más cég ugyanis csak ott kaszál, ahol erre szerződést köt vele az illetékes lakótársulás.
Több mint hatszáz végzős diák búcsúzik közösen az iskolás évektől az alsó-háromszéki RMPSZ és a történelmi egyházak által szervezett ökumenikus ballagási ünnepségen.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Előbb eltanácsolták a sepsiszentgyörgyi gyereknapi műsorból a keményebb rockzenét játszó diákzenekarokat, majd egyeztetés után mégis úgy döntöttek, hogy június 1-jén a Tanulók Palotájának együttesei „rostálás” nélkül felléphetnek a főtéri színpadon.
Sok magánkút vize mikrobiológiailag fertőzött, a vezetékes ivóvíz minősége azonban jó – állítja a Hydrokov vízszolgáltató a közegészségügyi igazgatóság által elvégzett laborvizsgálatok alapján, amelyeket néhány helyi lakó megbetegedése indokolt.
szóljon hozzá!