
Sorin Megheșan 2012-től a város polgármestere
Fotó: Szucher Ervin
A bíróságon keresi igazát Dicsőszentmárton polgármestere, Sorin Megheşan, akit az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azért talált összeférhetetlennek a város élén betöltött tisztségével, mert elöljáróként néhány futballmérkőzést is vezetett.
2018. április 11., 15:572018. április 11., 15:57
Pert indított az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség ellen Sorin Megheşan, egykori első ligás labdarúgó játékvezető, Dicsőszentmárton második mandátumánál tartó polgármestere. A liberális politikus lényegében megóvta az ANI döntését, melynek értelmében
A feddhetetlenségi ügynökség álláspontja szerint a két tevékenység összeférhetetlen. Az ANI ellenőrei úgy vélik, mivel anyagi juttatással jár, a bíráskodás kereskedelmi tevékenységnek számít, amit egy polgármesternek tilos kifejtenie.
Lapunknak nyilatkozva
„Sehol az égvilágon ilyen nincs, ez egy aberráció, hogy a sportot összemossák a kereskedelemmel. Miért mondják azt, hogy a bíráskodás és a polgármesterség összeférhetetlen tevékenységek, amikor a legnagyobb külföldi bírók is a magánéletben orvosok, ügyvédek, informatikusok, mérnökök vagy akár városatyák” – mutatott rá Megheşan. Dicsőszentmárton polgármesterének esze ágában sincs lemondania, és tudatában van annak, hogy az ügy mögött az egyik ellenlábasa feljelentése áll.
Sorin Megheşan 1991 óta bíráskodik, pályafutása során, 2003 és 2013 között mintegy százötven első ligás mérkőzésre delegálták. Polgármesterként mindössze tíz-tizenöt mérkőzésen öltött játékvezetői felszerelést, 2012-ben történt megválasztása után félbe hagyott futballbírói pályafutásával.
– fejtette ki. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség egyébként akkor indította be az eljárást a polgármester ellen, miután az kiváltotta a Megheşan N. Nicolae Sorin névre szóló 2012/F26/166-os számú munkavállalási engedélyt. Addig ugyanis a bírói díjat a hazai csapat a megyei labdarúgó-egyesületnek fizette ki, és az továbbította a sípmestereknek. Ezelőtt hat évvel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) viszont úgy döntött, ezentúl közvetlenül a bírók kapják a mérkőzés utáni honoráriumot. Ennek értelmében a játékvezetőknek egyéni vállalkozást kellett alapítaniuk, az úgynevezett PFA-t. Megheşan 2013-ban bíráskodott utoljára, majd 2015 januárjában kérte vállalkozásának törlését.
Március elején az alkotmánybíróság is állást foglalt a honatyák, miniszterek, polgármesterek, prefektusok és megyeelnökök egyéni vállalkozásaival kapcsolatosan. A taláros testület nevében, Valer Dorneanu elnök kimondottan a kereskedelmi tevékenység folytatását nevezte törvényellenesnek, a sportaktivitást nem. A marosvásárhelyi táblabíróság még nem tűzte ki a dicsőszentmártoni labdarúgó játékvezető-polgármester és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség közti per első tárgyalását. „Remélem, csak egy formaság az egész, a bíróság csak nem mossa össze a sportot a kereskedelmi tevékenységgel” – nyilatkozta lapunknak a jogi végzettséggel rendelkező volt futballbíró, jelenlegi polgármester.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!