Minden börtönben töltött év után huszonnégyezer eurót kaphatnak a kommunista rendszer politikai üldözöttei, ha a Nemzeti Liberális Párt kezdeményezte tervezet törvényerőre emelkedik.
2011. május 05., 14:212011. május 05., 14:21
2011. május 05., 14:552011. május 05., 14:55
Szilágyi Árpád ünnepi megemlékezésen
A szenátus jóváhagyta a törvénytervezetet, de a kezdeményezést még a képviselőháznak is el kell fogadnia. A törvénytervezet szerint a politikai üldözöttek számára anyagi kárpótlást kell biztosítani a politikai okokból elszenvedett anyagi és erkölcsi károk miatt. Kezdeti formájában a tervezet minden börtönben töltött nap után 300, és minden politikai jellegű adminisztratív intézkedés után napi 200 eurós kárpótlást irányzott elő, ezt el is fogadta akkor a szenátus jogi bizottsága. A szenátorok viszont módosították a javaslat kárpótlási összegre vonatkozó részét, és ezt minden év után 24 ezer euróban állapították meg. A tervezet szövege szerint ez a kárpótlás minden személy számára jár, akit politikai okokból elítéltek 1945 márciusa, és 1989 decembere között, vagy akiket politikai jellegű adminisztratív intézkedés sújtott. Az időközben elhunyt jogosultak után a házastársak, illetve jogos örökösök igényelhetik a kárpótlást.
Szilágyi Árpád: Örülnénk neki
„Igen méltányos lenne egy ilyen erkölcsi kárpótlás, mert ezt a volt politikai elítéltek nem kapták meg. Köztudott, hogy a holokauszt túlélői jelentős összegeket kaptak, a mi esetünkben ez nem volt lehetséges. Nagyon örülnénk neki, ha ez bekövetkezik. Méltányosnak tartjuk, mert mi akkor az ifjúságunkat az egészségünket hagytuk ott a börtönökben” – reagált kérdésünkre Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei elnöke, aki hét évet töltött a kommunista rendszer börtöneiben. Szilágyi szerint nekünk, a kis összegekhez szokott kelet-európaiaknak a lehetséges kárpótlás összege óriásinak tűnik, de egy nyugat-európai számára nem az.
„A kezdetekkor, amikor megalakult a szövetség, Hargita megyében több mint 1800 tagot számlált, mára viszont kevesen maradtunk, a 15 személy nagy többsége 70–80 év fölötti” – mondta az elnök, aki nehezményezte, hogy a szenátus Frunda György vezette emberjogi bizottsága negatívan véleményezte a tervezetet. „Nem tudom, mi sül ki belőle, örülnénk ha törvény lenne ebből, de ehhez még a képviselőházi elfogadás is kell. Akkor lesz biztos, amikor megjelenik a Hivatalos Közlönyben” – tette hozzá Szilágyi.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!