Macusita Kohej és Takagi Jasujuki a neve annak a két japánnak, akiket Rácz Károly polgármester mutatott be a kézdivásárhelyi sajtó képviselőinek. A japánok minierőműveket építenének a céhes városban vagy annak környékén.
2011. november 23., 19:082011. november 23., 19:08
2011. december 07., 14:562011. december 07., 14:56
Balról jobbra: Rácz Károly, Takagi Jasujuki és Macusita Kohej
Takagi Jasujuki a Bukaresti Japán Kereskedelmi Kamara elnöke, aki elmondása szerint nem első alkalommal jár Kézdivásárhelyen. Most Macusita Kohej vállalkozót is magával hozta, aki környezetbarát erőművek fejlesztésével foglalkozik, és elmondása szerint egy találmány is fűződik a nevéhez.
A japánok Rácz Károly polgármesterrel folytattak beszélgetést, majd egy negyedórás sajtótájékoztatón ismertették elképzeléseiket. Terveik szerint kisebb, mintegy egy megawattos erőműveket építenének, amik hulladékkal működnek, és Macusita találmánya alapján egy különleges eljárással készítenének energiát a szerves hulladékból. Japánban száznál is több ilyen erőművet működtetnek, de Romániában még egy sincs. Rácz a Székelyhon kérdésére elmondta, hogy az anyagszükséglete egy ilyen erőműnek napi 30 tonna, évente pedig kb. 11 ezer tonna hulladékot alakítana át energiává. Konkrétumokkal nem szolgáltak, elmondva, hogy még csak a lehetőségek latolgatásával foglalkoznak, nem tudni, hogy partnerségre lépnek-e a japánokkal, vagy más módon ajánlanak fel nekik Felső-Háromszéken befektetési lehetőséget. Annyit még hozzáfűztek, hogy egy erőmű kb. fél hektáros területen fekszik.
Korábban a www.cluj-am.ro portál beszámolt arról, hogy a Magyar Polgári Pártot képviselő polgármesterek japán támogatással készülnének a jövő évi választásokra, és a párt képviselői ígéretet kaptak Takagi Jasujukitól a települések felvirágoztatására. A japánok alapélelmiszerek importjában, mezőgazdaságban és a turizmusban lennének érdekeltek az energetikai szektor mellett.
Kézdivásárhelyen már korábban is volt bioüzem beindítására elképzelés: Szunyog Gyula magyarországi vállalkozó épített volna egy 100 millió dollárba kerülő erőművet, viszont az elképzelés hatalmas botrányba fulladt, miután kiderült, hogy Rácz Károly polgármester a tanácsot megvezetve a volt feleségének a nevén levő TCG Bioenergy Kft. birtokába akart átadni egy 4,5 hektáros, a város tulajdonát képező területet. A céget állítólag Szunyog Gyula megvásárolta volna, de a terület átadásáról szóló határozat megszületésének pillanatában az még a polgármester ex-nejének a tulajdonát képezte.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!