
Télen hasznos volt, most azonban már szennyez a kiszórt homok és só
Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi önkormányzat mellékgazdasága hétfőtől elkezdi a télen kiszórt homok és só feltakarítását. Első lépésként a Testvériség úton a két körforgalom között seprik fel a kiszórt anyagokat.
2025. március 07., 18:022025. március 07., 18:02
A tél folyamán sok homokot, sót kellett kiszórni az utakra, a közlekedés biztonsága érdekében amelyek a két útszegély mentén gyűltek fel, illetve a parkolóhelyeket, járdákat is szennyezik, ennek felseprésére készülnek Gyergyószentmiklós-szerte. A városháza felhívást is közzétesz, hogy
– tudtuk meg Len Emil Balázstól, Gyergyószentmiklós polgármesterétől.
Fotó: Gergely Imre
Hozzátette, hogy így március elején ez a prioritás, április elején viszont egy általános húsvéti nagytakarítást szerveznek.
Nagyobb városszépítési, közterület-rendezési munkálatok majd a költségvetés elfogadása után történhetnek meg – jelezte az alpolgármester.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere közösségi oldalán közzé tett bejegyzésében azt emelte ki, hogy készülnek a virágok, cserjék fák ültetésére a közterületeken, a megfelelő időjárási körülményeket várják, hogy elkezdhessék a zöldövezetek rendezését.
Kelemen Hunor vasárnap este közölte, ha Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök tárgyalásra hívja az RMDSZ képviselőit, meghallgatják a javaslatait.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök szerint legkésőbb egy hét múlva tisztségbe iktatják az új kormányt.
Tizenegy jogosítványt és tizenegy forgalmi engedélyt is bevontak a rendőrök a a vasárnapi razzia során, összesen pedig 243 bírságot szabtak különböző okok miatt.
Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.
Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
szóljon hozzá!