
Patakok partján a sok műanyag hulladék. Legtöbb esetben önkéntesek szedik össze mások szemetét
Fotó: Potozky László
Lehangoló látványt nyújt a sok kihordott szemét a patakok medrében, illetve az Olt-folyó mentén. Mivel a szemetelőket ritkán érik tetten, ezért a bűnösök a legtöbb esetben megússzák a bírságolást. Az Olt Vízügyi Igazgatóság az érintett csíkszéki polgármesteri hivatalokkal közösen szemétgyűjtési akciót szervez április 20-án, hogy valamelyest eltüntessék a környezetromboló szeméthegyeket.
2018. április 12., 10:522018. április 12., 10:52
„Ipari mennyiségű szemét van az Olt-folyó mentén” – állapította meg szomorúan Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója. Terepszemléi alapján azt mondta, nemcsak Csíkszéken, hanem országszerte probléma, hogy szemetesek a patakok, folyók partjai.
Mint fogalmazott, felmérni is nehéz, hogy mi hányódik a partokon, miket hordanak ki kocsikkal és szekerekkel a partokra. „Nevelés kérdése, hogy az emberek a szemetet ne a patakpartokra, ne az Olt-folyó medrébe ürítsék” – jegyezte meg.
Fotó: Potozky László
Az igazgatóságnak ugyan módjában áll bírságot kiszabni, de ritkán érnek tetten szemetelőket, ugyanakkor a polgármesteri hivatalokat is megbírságolhatnák, hiszen az ő felelősségük a közterületek tisztán tartása, de nem bírságolják meg, mert „nem ők a hibásak”.
Balla Izabella, a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője megkeresésünkre elmondta, több példa volt rá, hogy megbírságoltak szemetelőket a megyében. Ő is egyetértett Miklós Gézával abban, hogy nehéz tetten érni a tetteseket, akiket
Azonban kiemelte, volt olyan esetük is, hogy a szemétben található iratok alapján azonosították az elkövetőt. „Máskor is turkáltunk eleget a szemétben, de nem találtunk semmit, ilyen körülmények között nehéz rajtakapni a szemetelőket. Ilyenkor a jogszabályok azt írják elő, hogy a polgármesteri hivatalok kötelesek eltakarítani a szemetet, és amennyiben előkerül az elkövető, akkor kifizettethetik vele a szemételszállítás költségeit” – magyarázta.
Fotó: Potozky László
Több csíkszeredai lakos jelezte a Facebook közösségi oldalon, hogy mindenféle kidobott háztartási hulladék hányódik szanaszét a Nagyrét utcai áruházak mögötti réten, és az azt átszelő Somlyó-patak partja is tele műanyag és egyéb hulladékkal.
– adott hangot elégedetlenkedésének az egyik lakos.
Egy másik olvasónk pedig a csobotfalvi templomot és a csomortáni utat összekötő dűlőúton látható „szeméthegyekről” készített fotókat, és küldte el szerkesztőségünknek. „A képen látható szemét csak egy kis részlete a nagy mennyiségű szemétnek, amit egyes székelyek a jelek szerint rendszeresen odahordanak. Egyébként ott az egész környék lehangoló képet mutat a sok lerakott hulladék miatt” – jegyezte meg.
„A közterületeken az időszakosan megjelenő szemetet (építkezésekből származó törmeléket vagy egyéb háztartási hulladékot), amelyet lakossági bejelentés alapján vagy az ellenőrzéseink során fedeztünk fel, szakcég, azaz a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft. szállítja el a városgazdálkodási iroda munkatársainak szervezése és felügyelete mellett” – válaszolta megkeresésünkre Veres Csaba, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városellenőrzési és kényszervégrehajtó irodájának vezetője. Hozzátette, a kisebb mennyiségű szemetet azonban többnyire a szociális juttatásban részesülők vagy közmunkára kötelezett személyek gyűjtik össze.
Fotó: Potozky László
– magyarázta az irodavezető. Korábban írtunk annak az esetéről, akit lakossági bejelentésre, kamerafelvételek alapján azonosított a városháza, amint a Suta-tó felé vezető úton ürítette le szemetét. A tettest a városháza 3000 lejes bírsággal sújtotta, de a felső határ akár 6000 lejes bírság is lehet ilyen esetekre.
„Ilyen esetben felszólítjuk a tulajdonost a szemét eltakarítására, hiszen akkor is ő felel a területéért, ha nem ő a szemetelő” – magyarázta Veres Csaba. Megjegyezte azt is, hogy az iroda munkatársai folyamatosan járják a várost, és ellenőrzik, hogy hol található szemét, hulladék, törmelék és fotókkal dokumentálják azt. Pál Tamás, a csíkszeredai hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. igazgatója is megerősítette azt, hogy nem áll módjukban, és nincs joguk bemenni magánterületekre, hogy összegyűjtsék a szemetet. „Csak abban az esetben tehetik meg, ha a területtulajdonosok szerződést kötnek a céggel a hulladék elszállítására, de ilyenre nagyon ritkán akad példa ” – jegyezte meg.
Fotó: Potozky László
Szemétgyűjtési akció a Föld napja alkalmából
Az Olt Vízügyi Igazgatóság és a csíkszéki polgármesteri hivatalok közös szemétgyűjtési akciót szerveznek április 20-án. Miklós Géza, a csíkszeredai szakaszmérnökség igazgatója elmondta, a korábbi években is több száz zsák szemetet gyűjtöttek össze. Mint magyarázta, általában a polgármesteri hivatalok iskolásokat, önkénteseket hívnak az akcióra, illetve a szociális segélyben részesülők is részt vesznek az akción, a vízügyi igazgatóság pedig kesztyűkkel és zsákokkal szokta támogatni a Föld napja alkalmából szervezett mozgalmat. „Idén nem tudom mennyi kesztyűre és zsákra lesz szükség, mert óriási mennyiségű a szemét. De megpróbáljuk a lehetetlent” – fogalmazott.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
szóljon hozzá!