Igényelhető a magyar útlevél

Már igényelhetik a magyar útlevelet a kedvezményesen honosított erdélyi magyarok. Az útlevélhez a kérelmezőknek honosítási okiratra, magyar születési anyakönyvi kivonatra és lakcímkártyára illetve romániai személyi igazolványra van szükségük. Az igénylők kétféle útlevél közül válaszhatnak, az egyik 5 évig érvényes, a másik 10 év után jár le. A 10 évig érvényes okmány 71 euróba kerül, az 5 évig érvényes úti okmányért pedig 47 eurót kell fizetni.

Csatlos Károly

2011. július 05., 14:042011. július 05., 14:04

2011. szeptember 12., 13:112011. szeptember 12., 13:11



Igényelhető a magyar útlevél

A 18 év alatti és 70 év feletti személyeknek 29 euróba kerül majd az útlevél kibocsátása. A 18. életévét be nem töltött gyermek esetében mindkét szülő beleegyezése szükséges az útlevél igényléséhez. Amennyiben egyik szülő nem tett nyilatkozatot, akkor vagy közjegyző előtt kell nyilatkozni vagy bírósági személy előtt hitelesíteni az aláírást, vagy pedig mellékelni azt a dokumentumot, ami igazolja, hogy egyik szülő végzi a gyermek felügyeleti jogát. 6 év alatti gyerekeknek 3 évig érvényes útlevelet adnak ki, 6 és 18 év között pedig 5 évig használható okmányt kapnak kézhez – tudtuk meg dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzultól.

A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán hétfő óta lehet időpontot kérni a 0264 334 436-os telefonszámon vagy a kolozsvári Piaţa Unirii 23. alatti regisztrációs irodában, de magyar útlevelet a csíkszeredai főkonzulátuson is lehet igényelni július 20-ától, a 0266 207 330-as telefonszámon. A tervek szerint egy-másfél hónapot kell majd várjanak azok, akik kérik a magyar úti okiratot, ugyanis ezeket Magyarországon állítják elő. Magyarország 2006 óta bocsát ki biometrikus útlevelet. Ebben egy elektronikus chip tartalmazza a tulajdonos nevét, születési idejét, képmását és digitális ujjlenyomatát. Az ilyen fajta okmányokat csak az arra alkalmas készülékkel lehet leolvasni, így hamisítani is sokkal nehezebb, mint a régebbi típusú útleveleket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés