
Bármilyen akadályba is ütközik, akkor is lábra áll – vallja a csíkszentmiklósi fiatal lány
Fotó: Gábos Albin
Három hónapja törött el a hátgerince, és bénult le térdtől lefelé Flora Beáta, aki azóta naponta kitartóan küzd azért, hogy újra lábra állhasson. Hiszi, bármi történjék is, újra lábra áll.
2018. november 12., 22:142018. november 12., 22:14
„Augusztus 16-a volt, csütörtök délután. Aznap a virágüzletben, ahol dolgoztam, egy 50 rózsaszálas csokrot állítottam össze” – vésődött mélyen emlékezetébe Flora Beátának az a nap, amikor súlyos balesetet szenvedett. Azon a napon a csíkszentmiklósi gazdaságukban a szénapadlásra rakták fel a szénabálákat testvérével, csakhogy
Testvére próbálta kihúzni a lovak alól, de csak egy fél métert tudta elmozdítani, olyan erős fájdalma volt. Azonnal értesítették a mentőszolgálatot. A mentő érkezéséig tudatánál volt, és sejtette, hogy súlyos a baj, mert a lábait már akkor nem érezte. Eltörött a gerince, ez volt a diagnózisa, a szükséges műtétet aznap éjjel Kolozsváron végezték el rajta.
Fotó: Gábos Albin
„A kórházban szembesültem azzal, hogy milyen sokan vannak hasonló helyzetben, hogy milyen sok ember szenved” – mutatott rá. Tapasztalata szerint az állami egészségügyi intézményekben nincs sok lehetőség a rehabilitációs kezelések elvégzésére, amelyekre az ilyen esetekben szükség lenne, ezért egy marosvásárhelyi magánklinika szolgáltatásait voltak kénytelenek igénybe venni.
– magyarázta. A barátai mosolygós, életvidám lányként ismerik, aki eltökélte, bármilyen akadályokba is ütközik, ő meggyógyul. „Bármi történjék is, én újra lábra állok, mindent meg szeretnék próbálni ennek érdekében” – jelentette ki. Biztatásként értékelte, hogy a bal lábán a térdéig le, a jobb lábán a bokájáig érez.
Minden napja egy küzdelem,
Nemrég egy fertőzés miatt kellett hazatérjen a marosvásárhelyi klinikáról, decemberben szeretné azonban ott folytatni a rehabilitációt. A családjának azonban ez anyagilag megterhelő, ezért, aki segíteni szeretné a lányt küzdelmében a lábra állásért, a következő bankszámlaszámra utalhat adományt: Flora Gabriella, RO11RNCB0152092171880002, Swift-kód: RNCB RO BU.
Beáta a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában műszaki rajzot tanult, de a virágkötészet közelebb állt hozzá, ezért az iskola elvégzése után virágkötészeti tanfolyamon vett részt, ezután egy csíkszeredai virágüzletben találta meg a helyét, ott dolgozott egészen a balesetéig.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
1 hozzászólás