
Fotó: Veres Nándor
Panaszukkal fordultak honlapunkhoz a székelyudvarhelyi Tamási Áron Lakószövetséghez tartozó lakók. Rozsdás, sárga színű víz folyik azok meleg vizes csapjából, akik még nem váltak le a közös rendszerről. Problémájukat már több helyen is jelentették, azonban orvoslására még nem került sor. Ráadásul hosszabb ideig kell nyitva tartaniuk a csapot, hogy meleg víz folyjon belőle. Elmondásuk szerint használat előtt felforralják a hideg vizes csapból engedett vizet, mert a szolgáltató által biztosított vízzel nem mernek se főzni, se tisztálkodni.
2011. október 04., 18:342011. október 04., 18:34
2011. október 04., 18:422011. október 04., 18:42
Sokszor öt vedernyi hideg vizet kell elönteni
Tomcsa Sándor utcai lakók fordultak hozzánk panaszukkal. Elmondták, hogy már 1966 óta élnek ugyanabban a lakásban, de eddig még nem volt különösebb probléma a melegvíz-szolgáltatással. Most azonban a csapból sárga, rozsdás színű folyadék jön ki, amivel még tisztálkodni sem mernek, nemhogy főzni. Mindemellett a fűtés és a meleg víz ára is évről évre drágul. „Egyszerű nyugdíjas ilyen számlákkal nem tud mit kezdeni” – mondta a Tomcsa Sándor utca 5. szám egyik lakója. Problémájukat már több helyen is jelezték – a lakótársulási szövetségnél és a közüzemeknél is –, azonban sehol nem orvosolták azt. Mint mondták, jövőre mindenképpen le fognak válni a távhőrendszerről.
Sárga színű víz a csapból
A lakók a tömbház folyosólyán összegyűlve panaszkodtak a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatásra. Fél órát kell engedni a csapot, hogy elkezdjen folyni a meleg víz – fogalmazott Árpád, egy földszinti lakrész lakója. Egy másik személy elmondta, hogy két-három, de akár hat vedernyi hideg vizet is el kell öntenie, mert hiába engedi a meleg vizes csapot, az még csak nem is langyosodik. Nincs mit csináljunk, nem használjuk, és kész – mondták, hozzátéve, hogy kályhán kell melegíteniük a vizet, ha mosakodni akarnak. Természetesen az is probléma, hogy a meleg vizes mérőeszköz akkor is pörög, ha a csapból hideg víz folyik.
Gyenge fűtés
„Éjjel olyan hideg van, hogy a fűtőtest mellett egy tálban a víz megfagyna” – panaszkodott Árpád. Ebben a tömbházban öt lakrésznél nem váltak még le a távfűtésről. „Eddig nem volt probléma, meg voltunk elégedve azzal az árral, amit kiírtak, de ezt most már képtelenség kifizetni” – tette hozzá Csender Magdolna.
Drága a szolgáltatás
„Még nyáron sem tudunk spórolni a téli hónapokban kijövő nagy összegű számlákra. Három személyre 110 lejt kell fizetnünk havonta, mi lesz akkor, amikor a fűtés is beindul. Tavaly télen is 450 lej volt a közköltség egy hónapra. Ezt a nyugdíjból hogyan tudjuk kifizetni a sok más kiadás mellett” – tette fel a kérdést Csender Magdolna.
Október folyamán megoldják a problémát
Ráduly Mihály, az Urbana Rt. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, azért nem indul el hamar a csapból a meleg víz, mert a múlt év folyamán városszinten megszüntették a visszaforgató vezetékeket, de idén újra lefektették.
Kályhán melegítenek vizet tisztálkodáshoz,
mert a csapból folyó túl koszos és későre is melegszik fel
A Tamási negyedben e hónapban lesz lefektetve a visszaforgató vezeték, ami azt jelenti, hogy a munkálatok elvégzése után a tömbházak alagsorában állandó jelleggel meleg víz lesz a főzetekékben, legfeljebb a függőleges vezetékekből kell visszaforgatni a vizet – mondta el kérdésünkre a közüzem vezetője. A víz színével kapcsolatban Ráduly Mihály kifejtette, hogy rég hallott ilyen panaszt, meg is van lepődve. Szerinte elképzelhető, hogy nincs állandó használatban a vezeték, emiatt az állott víz színe megváltozik, de a visszaforgató vezeték beüzemelésével ez a probléma is megoldódik, hisz állandó körforgásban lesz a víz. A fűtéssel kapcsolatban Ráduly Mihály úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem tudnak segíteni, hisz még be sem indították a szolgáltatást.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!