Háromszékre látogatott Elena Udrea

Finanszírozási szerződéseket írt alá Elena Udrea turisztikai és regionális fejlesztési miniszter Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor több, a tárca által finanszírozott munkálatot is megtekintett.

Bús Ildikó

2011. szeptember 30., 11:242011. szeptember 30., 11:24

2011. szeptember 30., 14:352011. szeptember 30., 14:35

Péntek délelőtt érkezett a miniszter asszony Sepsiszentgyörgyre, ahol a város és a megye elöljárói fogadták, majd a Kovászna megyei tanácsnál került sor, több finanszírozási szerződés aláírására is. „Az egyik legfontosabb és legnagyobb értékű szerződés 87 millió lej, amely által sikerül befejezni a Dr. Fogolyán Kristóf megyei kórházban elkezdett munkálatokat” – mondta Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke. Elena Udrea a szerződéskötés előtt kifejtette: Székelyföld esélye a turizmus, az általa vezetett minisztérium pedig minden projektet támogat, ami előbbre viszi a térséget. A tárcavezető elégedetten állapította meg, hogy a két éve, 2009-ben aláírt projektek nagy része sikeresen megvalósult, ami arra utal, hogy a megyében és a városban dolgoznak. Elena Udrea, a gyógyfürdők fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, mint mondta Hargita és Kovászna megyében 9 gyógyfürdőt újítottak fel, finalizáltak – ami az itt élők életminőségén is változtathat.

„Székelyföld természet adta szépségét ki kell használni – mondta a miniszter – gyönyörű ez a vidék és a benne rejlő potenciállal esélyt kaphatnak a jobb életre az itt élők.” Elmondása szerint 130 millió lej értékben írt alá szerződéseket a két székelyföldi megye elöljáróival, ami jelentős összeg és amíg ő ennek a tárcának a vezetője, a továbbiakban is minden támogatást megad a székelyföldi megyéknek. „Amíg én vezetem ezt a minisztériumot, támogatni fogom a térséget, és ha az önkormányzatok a jövőben is célokat tűznek ki és terveket dolgoznak ki, akkor én gondoskodom a finanszírozásról” – fogalmazott a miniszter asszony.

A szerződések aláírása előtt Klárik László megyemenedzser bemutatta a szerződések és projektek statisztikai adatait, majd Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere számolt be a város érintő négy projekt finanszírozásáról. Ebbe a város 17 utcájának felújítása tartozik, de a Deme-ház átalakítását, a sugásfürdői munkálatokat és egy iskolát is érint a 25 millió lej értékű szerződés.

A szerződések aláírását követően Elena Udrea ellátogatott a Mihai Viteazul térre, ahol jelenleg is folynak a munkáltok, és megtekintette a Székely Mikó Kollégium korszerű iskolai sportlétesítményét is. A nap folyamán a miniszter a dobollói elöljárókkal és polgármesterrel is találkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés