
Fotó: Vargyasi Levente
Ezúttal Zalánpatakon kezdtek fürdőépítésbe a helybéliek anyaországi irányítással, tekintettel a település turisztikai fellendülésére és vendégkörére. Mint ismeretes a települést előszeretettel látogatja a brit trónörökös, Károly herceg is, aki egy több falusi házból álló épületegyüttessel rendelkezik Zalánpatakon.
2014. augusztus 06., 20:402014. augusztus 06., 20:40
Kovászna Megye Tanácsa és az anyaországi Ars Topia Alapítvány negyedik alkalommal hívta kalákába a magyarországi egyetemistákat és a helyieket feredő építésére. A zalánpataki kaláka már már augusztus 5-én megkezdődött, a munkálatok befejezése a hónap közepére várható – tájékoztat Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája.
Mint ismeretes eddig a megyei önkormányzat és az Ars Topia Alapítvány Herczeg Ágnes tájépítész vezetésével több ingyenesen használható fürdő megépítésénél működött együtt, hogy a megye valamelyik borvízben gazdag helyszínét ingyenesen használható fürdővé alakítsák.
Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület irodavezetője elmondta: „Minden olyan helyet, ahol borvíz van, megillet egy fürdő. Az utóbbi időben turisztikai szempontból fejlődött Zalánpatak, illetve az egész Málnás község.” Szerinte a vendégkör, amely a települést látogatja fogékony erre az organikus típusú építészetre. Elmondta, Zalánpatakon egy út vezet át, mellette folyik a patak és az egyik oldalán található az a néhány borvízforrás, illetve széndioxid gázfeltörés, melyet mofettává és fürdővé alakítanak. A tervek szerint a feredő mellett létesítenek egy filagóriát, és egy fűthető medencét is.
A munkálatokkal kapcsolatban Albert rámutatott, hogy az előkészített anyagokból könnyedén megy az építkezés. Az idén azonban nagyobb kihívást jelent a munkaerő megszervezése, hiszen Zalánpatak eleve kis település, így önkéntesekre a teljes Málnás községből számítanak. „A tavalyi példa nagyon jó volt, a falubeliek megértették az egész kezdeményezés lényegét, terményekkel hozzájárultak az ellátmányozáshoz, tényleg magukénak érezték az egész építkezést.”
„Gyakran hangsúlyozzuk, hogy az idegenforgalom húzó ágazat, a természet, a borvíz, pedig a mi fő erőforrásaink – a fürdőépítés lényegében ez a három egyben. Herczeg Ágnes és csapata évek óta ezt a közérdekű feladatot végzi, látnak fantáziát Székelyföldben. Nekem személy szerint különösen tetszik a régi motívumok használata” – fogalmazott Albert Zoltán. Rámutatott: továbbra is várják kalákázók jelentkezését, illetve olyanokét, akik más módon, például élelmiszerrel támogatnák a kalákát.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
szóljon hozzá!