
Tovább folytatódnak a munkálatok Sugásfürdőn, jelenleg az egykori melegvizes-fürdőt tatarozzák. Az említett létesítménybe balneológust keresnek.
2014. március 11., 11:482014. március 11., 11:48
A Sepsiszentgyörgyhöz közeli üdülő-telepen már elkészült a teniszpálya és a mászófal, de már már a kétszintes kötélpályát is használhatják a gyerekek és a felnőttek. A tervek szerint idén nyáron adnák át a melegvizes-fürdőt és a szabadidős épületet is. A fürdőben szauna, valamint két hidromasszázsrendszerrel felszerelt kád, futópad, szobabicikli és aeroszol terápiás gép is helyet kap – utóbbit asztmás, valamint tüdőbetegségek kezelésére használják majd. Emellett mágneses terápia és jade-köves masszázságy is várja a közönséget.
Ugyanakkor az egykori vendéglő helyén is dolgoznak, az ingatlan lebontásával a helyszínen egy nyitott szabadidős mozgáspark létesül. A vendéglő helyére épülő létesítményben lesznek biliárd- és csocsóasztalok, valamint asztalitenisz és különböző erőgépek. A munkálatok jelenlegi fázisában a melegvizes-fürdőt tatarozzák, továbbá a belső tereket kell még kialakítani, illetve a berendezéseket is be kell szerezni. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere közölte, ebbe az egységbe egy balneológus orvost is szeretnének alkalmazni, a polgármesteri hivatalban lehet az állással kapcsolatban érdeklődni.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!