
Fotó: Márton Norbert
A Kovászna Megyei Vöröskereszt, idén is december 5.-én, az önkéntesek nemzetközi napján szervezte meg a sepsiszentgyörgyi önkéntesek gáláját, melynek helyszíne a Míves Ház volt.
2015. december 08., 23:252015. december 08., 23:25
2015. december 08., 23:422015. december 08., 23:42
A Kovászna Megyei Vöröskereszt keretében tevékenykedő sepsiszentgyörgyi önkéntesek száma 52, 2015-ben pedig hatezer önkéntes órát segítettek különböző háromszéki rendezvényeken – tájékoztat Opra Szende, a szervezet önkéntes koordinátora hozzátéve: megyeszinten mintegy 20 ezer személyt érintettek szolgáltatásaik által. Mint fogalmaz, elsősorban alapfokú elsősegélynyújtást biztosítottak a különböző rendezvényeken, a legsúlyosabb hozzájuk került eset például egy megkéselt férfi volt. „A beteg állapotától függően mentőt is hívunk, ugyanakkor a leggyakoribb a méhcsípés okozta panaszok kezelése volt, csípés okozta allergiás tünetet azonban idén nem kellett kezelniük” – sorolta Opra Szende. Kifejtette, kérésre vércukor és vérnyomás mérést is tartottak.
Az önkéntesek által kifejtett éves munkát díjazták is, első helyes Fazakas Botond végzett több, mint 370 ledolgozott önkéntes órával. Fazakas Botond elmondta, az embereken való segítés örömöt okoz számára, munkáját tekintve egészségügyi asszisztensként dolgozik, így könnyen megtalálta helyét a szervezetben. „A vöröskereszt elsősorban egy jól működő, összeszokott csapatot, családot, egy olyan helyet jelent számomra, ahová szívesen járok” – fogalmaz az önkéntes, aki hozzátette: nem szokott ahhoz, hogy díjakat kapjon, nem ezekért tevékenykedik, a háttérben szeret maradni. Második helyen Kovács Kálmán végzett közel 350 önkéntes órával, míg Deregus Ildikó 287 önkéntes órában segített háromszékieken 2015-ben. A Kovászna Megyei Vöröskereszt különdíjazottat is választott, a címet Bedőházi Róbert vihette haza éves munkájáért.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!