
Rengeteg fejtörést okozott a Kovászna megyei Közművek Rt.-nek a víz- és csatornahálózat fejlesztése: a 331 millió lejes pályázat kivitelezői alullicitáltak, így az anyagok, a munkálat minőségén próbáltak spórolni.
2015. október 21., 17:262015. október 21., 17:26
Fejér Sándor, a háromszéki városok közüzemi szolgáltatását ellátó vállalat igazgatója kedden elmondta, a végéhez közeledik a négy évvel ezelőtt megnyert nagyszabású beruházás kivitelezése, a legtöbb esetben sikerült rákényszeríteni a kivitelezőket, hogy tartsák be az eredeti terveket.
A munkálatokat két évvel ezelőtt kezdték el, Sepsiszentgyörgyön 60 utcában, Kézdivásárhelyen 40, Kovásznán 30 és Bodzafordulón 50 utcában korszerűsítették a víz- és a csatornarendszert. Azzal, hogy a versenytárgyaláson a cégek a tervezetthez képest sokkal kisebb összegért vállalták a munkát, több mint tízmillió lejt spóroltak meg, erre újabb pályázatot nyújtottak be a kohéziós alaphoz, amely végül újabb 35,6 millió lejes támogatást hagyott jóvá.
Erre a pluszpénzre a finanszírozási szerződést csak múlt héten tudták aláírni, így az év végéig hátralévő, kevesebb mint három hónap alatt kell a korszerűsítést elvégezni. Kozsokár Attila aligazgató elmondta, nyolc településen több mint hatvan kilométer vízvezetéket és csatornát kell lefektetni, több száz csatlakozást, átemelő- és szivattyúállomást kell megépíteni.
Az aligazgató szerint szorít a határidő, de ha a cégek nagyobb csapatokat mozgósítanak, elkészülhetnek. Ugyanakkor azt is bejelentették, hogy az év végéig drágul a szolgáltatás, a víz köbmétere a jelenlegi 3,58 lejről 3,79 lejre, míg a csatornázás 2,70 lejről 3,12 lejre növekszik.
A szolgáltatót a pályázati szerződés kötelezi a díjszabások növelésére. A pályázat futamideje alatt minden évben kellett drágítsanak, a különbözet egy külön alapba került, és abból törlesztették az önrészre felvett hitelt.
Jövő évtől már megszűnik ez a kötelezettség, így csak az inflációhoz kell igazítsák az árakat, mondta Kozsokár Attila. Hozzátette: abban bíznak, hogy a víz áfáját is 9 százalékra csökkentik, és akkor a lakosságnak kevesebbet kell fizetnie.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!