A megyei sürgősségi kórház bérezési rendszerében létező lényeges különbség került elő, mint vitatéma Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki rendkívüli ülésén. Mint kiderült megoldást csak Bukarestből várhatnak az érintettek.
2013. november 28., 17:272013. november 28., 17:27
A problémára Tompa György, neurológus főorvos, osztályvezető, az EMNP-s képviselő-testületi tag világított rá, abból az alkalomból, hogy András-Nagy Róbert kórházmenedzser mandátumvégi tevékenységi beszámolóját hallgatták meg ezt megelőzően. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház tudomása szerint az egyetlen, ahol mind az orvosok, mind a középkáderek tekintetében a 2008 előtt alkalmazottak, valamint az azt követően felvettek bérezése eltér, utóbbiak javára. Ez azt eredményezi, hogy több esetben jóval fiatalabb szakemberek számottevően nagyobb összeget visznek haza. Tompa szerint ez annak tudható be, hogy a kórház előző vezetősége nem végezte el a bérek kiegyenlítését. A testületi tag arra lett volna kíváncsi, hogy milyen akadálya van e lépés megtételének.
A felvetésre a kórházmenedzser válaszolt, rámutatva: jogi akadálya van, a bérezési törvény ugyanis 2010-ben megváltozott, és jelenleg nincs lehetőség a változtatásra, mivel a hatályban lévő jogszabály szigorú kereteket határozott meg ezen a téren. Változást esetleg a törvény módosításával lehetne elérni. A menedzser ugyanakkor cáfolta, hogy csak a sepsiszentgyörgyi kórház lenne ebben a helyzetben.
Tompa a szintén jelen lévő Klárik László, RMDSZ-es szenátorhoz fordult, hogy amennyiben teheti, járjon közben ennek a helyzetnek az orvoslásáért.
Tatár Márta, orvosnő, RMDSZ-es tanácstag azt javasolta, hogy mivel nemsokára következnek az új ágazati kollektív munkaszerződésre vonatkozó tárgyalások, ezt a kérdést is fel kell vetni. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy több olyan probléma is létezik a megye egészségügyi rendszerén belül – mint a sürgősségi osztály, vagy a járóbeteg-ellátás tehermentesítésének szükségessége – amelyet most kell orvosolni, főképp, hogy többek között a Közegészségügyi Igazgatóság is hamarosan a megyei önkormányzat hatáskörébe kerül.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!