Vihar a gyáriparosok szövetségének berkeiben

•  Fotó: illusztracio

Fotó: illusztracio

Nem volt eseménytelen az UGIR 1903 – Romániai Gyáriparosok Szövetségének Sepsiszentgyörgyre összehívott rendkívüli közgyűlése. A botrány az új elnök személye és a közgyűlés legitimitása körül robbant ki.

Nagy D. István

2013. november 10., 17:442013. november 10., 17:44

A szövetség mintegy harminc jelenlévő tagja Ioan Cezar Corâci személyében választotta meg pénteken az elnököt, aki négy évig töltheti be a leghosszabb múltra visszanéző romániai munkáltatói szervezet vezetői tisztségét. A különösebb fennakadás nélkül zajló közgyűlést egyetlen – elég jelentős port kavaró – incidens zavarta meg, a tanácskozás alatt ugyanis a helyszínül szolgáló sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorház bejárati ajtaján egy hirdetmény jelent meg. Eszerint Ioan Cezar Corâci elnöki minősége nem felel meg a valóságnak, így közgyűlés összehívására sincs joga. A hirdetés összeállítói ugyanakkor „megemlítették”, hogy bűnvádi feljelentést nyújtottak be ellene, csalás és elnöki jogcím bitorlása okán. A lapon az UGIR 1903 pecsétje szerepelt, illetve aláírásként a szövetség vezetősége szerepelt, személynév nem.

Az érintett a tanácskozást követően cáfolta, hogy a közgyűlés legitimitásával gond lett volna, szerinte az alapszabályzatnak megfelelően történt az összehívás, azaz a szövetség tagjai legkevesebb egy ötöde kérésére. Ami a „dokumentumot” illeti, Corâci egyszerűen semmisnek nyilvánította, mivel azon a vezetőtanács egy korábban használatban lévő bélyegzőjével készített pecsét látható, amely bélyegző tudomása szerint érvénytelennek volt minősítve két évvel ezelőtt. Emellett a frissen újraválasztott elnök gyerekesnek tartotta, hogy a névtelenség álcája mögül támadják. A felsorolt vádakat illetően pedig néz elébe a bíróság előtt is, ha szükséges. Corâci egyébként azt a társaságot látja az akció mögött, akik mostanáig vezették a szövetséget. Ő maga egyébként 2005 és 2011 között töltötte még be ezt a tisztséget, de távozni kényszerült Európai Uniós pályázatok körüli rendellenességek miatt.

Marius Eugen Opran – aki eddig töltötte be a tisztséget – az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, továbbra is fenntartják azt a megállapításukat, hogy Corâci nem hívhatta volna össze a közgyűlést, mivel ehhez csak a tisztségben lévő elnöknek van joga, rendkívüli esetekben, vagy a tagság egy ötödének kérésére.

A szövetségnek egyébként jelen pillanatban 35 megyében van képviselete, és húsz ágazat munkáltatóit képviselik. A pénteki közgyűlés alkalmával csatlakozott a Gépkocsigyártók Föderációja is a szövetséghez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés