
Gátat vetne az aurahegesztők és pszichosebészek, azaz álpszichológusok munkájának a Magyar Pszichológus Kamara. Háromszéken, bár hivatalosan nincsenek ilyen „szakemberek”, de mulasztások itt is történnek – mondta Zoor Richárd, a Kovászna Megyei Pszichológus Kamara elnöke.
2013. október 11., 16:562013. október 11., 16:56
2013. október 11., 16:572013. október 11., 16:57
Átláthatóvá teszi a képzett pszichológusok szakmai tevékenységét a magyarországi pszichológusok szakmai kamarája – adta hírül több hírportál is. Az intézkedés indoklása szerint egyre többen űznek gúnyt a szakmából és sarlatán módon kezelik az emberek lelki problémáját. A pszichológus szakemberek, akik felsőfokú végzettséggel és több szakmai képzéssel rendelkeznek, azokat hívják sarlatánnak, akik képzettség nélkül kínálnak pszichológiai szolgáltatásokat, hiszen ennek óriási veszélyei vannak – mondta Zoor Richárd pszichológus. A magukat lélekgyógyítóknak, aura-kezelőknek vagy egyenesen orvosnak hívó álszakemberek, különböző fórumokon, internetes portálokon vagy akár a televízióban is hirdetik szolgáltatásaikat, a kuruzslásnak pedig igen magas ára van, haszna pedig semmi – tette hozzá a szakember. Magyarországon most kiszűrnék ezeket az álpszichológusokat egy közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezésével, mely által pénzbüntetést is kiszabnának azokra, akik a tudományosság álarca mögé bújva kezelnek embereket.
Zoor Richárd úgy látja, fontos felhívni a figyelmet a jelenségre, és bár Háromszéken nincs tudomása ilyen ténykedésről, a sajtóban és a televízióban gyakran feltűnnek fizetett hirdetések, melyekben szakszerűtlen lelki kezelést vagy lélektisztítást ajánlanak. Ez a jelenség minden országban megvan – magyarázta a szakember, és megyénkben is történtek már mulasztások a pszichológusok és rendelőik tevékenységében. „A helyzet egyelőre nem súlyos, de volt olyan eset, amikor a pszichológus olyan szolgáltatást is nyújtott, amely meghaladta a szakterületét, vagy a rendelője nem volt hivatalosan bejegyezve a kamaránál. Mi lépéselőnyben vagyunk Magyarországgal szemben, mert kilenc éve jött létre a Romániai Pszichológusi Kamara, és az általuk most kitalált tervezetet már foganatosítottuk. Diplomás pszichológusokról vezetünk regisztert, és ebben a szakterületeket is jegyezzük. Kamarai tagság nélkül, nem lehet hivatalosan tevékenykedni. Ez ellenőrizhetővé teszi a képzett szakembereket és kizárja annak lehetőségét, hogy önjelölt pszichológusként, netán orvosként működjön valaki” – mondta Zoor Richárd.
A pszichológus kollégái figyelmét is felhívja, hogy lépjenek fel a jelenség ellen, mert minden eszközt meg kell ragadni, hogy felhívják a figyelmet a szakszerűtlen segítség, léleklátás, távgyógyítás, aurahegesztés veszélyeire. Ugyanakkor az embereknek is oda kell figyelni, hogy kihez fordulnak lelki problémáikkal, mert az álszakemberek a gyanútlanságot, óvatlanságot használják ki, erre építenek. Akinek tehát mentális problémája van, diplomás és szakirányú végzettségű pszichológushoz, pszichiáterhez kellene fordulnia, nem pedig újsághirdetésre jelentkeznie – szögezte le a kamara elnöke.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!