
Székelyföldi veteránokkal és más idős emberekkel készítenek rövidfilmet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjai. Az időseket a második világháborúban szerzett tapasztalatokról kérdezik a fiatalok.
2014. november 20., 16:182014. november 20., 16:18
Varga László Előd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szervezetének tagja elárulta, kézdivásárhelyi csapatuk már készített hasonlót, így az ötlet tőlük származott. Azzal kapcsolatban, hogy miként választják ki az időseket, akiket majd felkérnek a mesélésre, úgy válaszolt, többnyire szimpatizánsok és barátok segítik munkájukat, ők ajánlanak olyan személyeket, akik átélték a második világháború történéseit, és akik szívesen beszélnek tapasztalataikról a kamera előtt.
Mint a HVIM tagja magyarázta, azért tartották fontosnak útjára bocsátani kezdeményezésüket, mert már sokan megfeledkeztek a hősökről és hőstetteikről, arról, hogy voltak, akik halált megvető bátorsággal harcoltak a hazáért, a magyarokért. „A videókkal azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalság közelebb kerüljön a múltunkhoz, annak megismeréséhez” – fejtette ki Varga László Előd.
Már több személyt is felkerestek, rövidebb anyagokat forgattak két idős hölggyel, beszélgettek újtusnádi, illetve illyefalvi veteránnal is. Egy videójukat már meg is osztották a közösségi oldalukon, az anyagban a sok eseményt átélt és tapasztalt baka, Vaszi Árpád beszél emlékeiről. Mint a HVIM tagja elárulta, a 90 éves férfi számára még mindig a gazdaság és a háztáji munka az első, az önkénteseket is csupán azt követően fogadta, miután elvégezte minden teendőjét.
A videóban a katonaságról, bajtársainak elvesztéséről, négy éves fogságáról is mesélt. A mozgalom tagjai egy székely zászlóval is megajándékozták az öreg bakát, ezzel is megköszönve neki, hogy a világháború idején a magyar hazáért harcolt. A folytatásról Varga László Előd úgy mesélt, szimpatizánsaik körében ajánlották, hogy látogassák meg a sepsiszentgyörgyi idősek otthonát, így az elkövetkezendőkben ezen irányba haladnának tovább, amint pedig elegendő anyaguk lesz, publikálják rövidfilmüket is.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!