A 2014/2015-ös tanévtől kezdődően a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban az első, az ötödik, valamint a kilencedik osztályt kezdő diákok számára kötelezővé válik az egyenruha viselése. A szülők véleménye megoszlik, bár többen inkább az egyenruha árát kifogásolják.
2014. szeptember 08., 16:372014. szeptember 08., 16:37
2014. szeptember 08., 16:412014. szeptember 08., 16:41
Kerekes Dóra iskolaigazgató elmondta, az egyenruha viselése évek óta a szülői értekezletek folyamatosan felmerülő témája, így korábban úgy döntöttek, hogy a diákság körében is végeznek egy felmérést a kezdeményezéshez való viszonyulással kapcsolatban. Mivel a télen merült fel a ruhadarabok viselésének bevezetése, már akkor alakult egy bizottság, amely ellenezte a kezdeményezést, azzal érvelve, hogy a diákokat beskatulyázná a hasonló öltözet.
A tanintézet vezetője erre reagálva kifejtette, az egyenruha nem beskatulyázza, hanem az intézményhez méltó, egy bizonyos szellemiséget hordozandó, ízléses öltözetként értelmezhető. Ugyanakkor a diákok és szülők egy része beadvánnyal folyamodott az iskola vezetőségéhez, az egyenruha viselését ellenezve.
Megvan a vezetőtanács jóváhagyása
Mivel legutóbb hiányzott az iskolai vezetőtanács döntése az egyezményesített ruhadarabokat illetően, a bevezetést halasztani kellett. A beadvány következtében újabb felmérést végeztek, az igazgató pedig az eredményeket ecsetelve elmondta: akkor a diákság, valamint a szülők csupán húsz százaléka ellenezte a kezdeményezést.
Ennek következtében úgy döntöttek, kompromisszumot kötnek: csupán a kezdő évfolyamok esetében kell kötelező módon viselni az egyenruhát a tanórák ideje alatt. Tehát, aki a Mikes Kelemen Főgimnázium diákja szeretne lenni, annak tudomásul kell vennie, hogy ez az egyenruha használatával jár. Az iskola további tanulói, illetve azok szülei maguk dönthetik el, hogy majd megvásárolják-e, illetve viselik-e a darabokat. Mostanra már a vezetőtanács jóváhagyása is megvan, illetve a belső rendszabályzatot is módosították, ez utóbbi éppen a sokszorosítási folyamatba lépett.
Részletben is fizethető
Az egyenruha több ruhadarabból áll. A szürke póló használata mindenki számára ajánlott, ennek ára 16 és 19 lej között változik. Hatvanöt lejbe kerül a kezdő osztályok tanulói számára kötelező blézer, amelyen az iskola hímzett címere is megtalálható. A szoknya ötven lej, illetve a szarafán, azaz a női hosszú blúz negyven lej. Az anyagot külföldről hozzák, egy brassói szövöde készíti el.
A kiválasztott darabok megrendelésének pillanatában csak felét kell kifizetni az összegnek, megközelítőleg egy hónap múlva érkeznek meg, csak akkor fizetődik a megmaradt rész. Az igazgató ugyanakkor kifejtette, a varroda részéről úgy tapasztalta, megvan a kellő rugalmasság, így aki nem tud rögtön fizetni, azzal lehetséges a további egyeztetés.
A korábbi diákok még mindig vegyes érzelmekkel viseltetnek
Csatlós Mónika, a Mikes Kelemen Főgimnázium végzős diákja érdeklődésünkre elmondta, vegyes érzelmeket ébreszt benne az egyenruha. „Még nem gondolkodtam különösebben az egyenruha viseléséről, viszont bizonyos szempontból tetszett az ötlet már az elején. Amennyiben mindenki számára kötelezővé vált volna a viselése, biztosan megvásároltam volna, de mivel csupán a kezdő évfolyamoknak kell hordaniuk, így valószínűleg csak egy kardigánt fogok beszerezni” – magyarázta a diáklány.
Ugyancsak az tanintézmény diákja Kádár Bernadett, aki tizenegyedik osztályba jár. Kifejtette, bár őt nem feszélyezné és nem zavarná, de nem is szeretne minden nap ugyanolyan öltözetben, és főleg nem egy szürke színű pólóban iskolába járni. Mint elárulta, amennyiben kötelezővé tették volna, biztosan megvásárolták volna az egyenruhát, így azonban meg is könnyebbült, valamint osztálytársaival közösen úgy döntöttek: nem vásárolják meg a ruhadarabokat.
A szülők között sincs egyetértés
A szülők véleménye is megoszlik az egyenruha viseléséről, többen inkább az árát kifogásolják, mint magát a viseletet. Noha csak az első, az ötödik, valamint a kilencedik osztályt kezdők számára kötelező az egyenruha viselése a főgimnáziumban, több osztályban is megszavazta a szülői közösség az uniformist. A szülők körében is heves vitákat kiváltó egyenruha továbbra is megosztja az érintetteket. A tanárok többsége és a szülői bizottságok nagy része is azon a véleményen van, hogy legyen egyenruha, mivel az biztonságot, büszkeséget – és főleg egyenlőséget – jelent.
Ferencz Erika mindkét gyereke a Mikesben jár, a kilencedikes fia és tizenegyedik osztályos lánya is egyenruhát visel ettől a tanévtől. Az édesanya szerint ez nagyszerű ötlet, és nemcsak ő, de a gyerekei is támogatják, hiszen az egyenruha státust ad a diáknak és büszkeséget is nyújt a viselőjének.
„A gyerekek ezáltal is felkészülnek a felnőtt életre, hiszen nekünk is van munkahelyi viseletünk, ami különbözik az utcai ruházatunktól. Attól, hogy egyenruhát viselnek a diákok, még egyediek maradnak, hiszen mindenki különbözik tanulásban, viselkedésben. Az egyenruha csak az iskola erősségét mutatja meg, jó ötletnek tartom a viselését” – mondta az édesanya.
A legtöbb szülőnek az árakkal volt problémája, hiszen akár több mint 300 lejig is terjedhet az egyenruha ára. Tarczi Timea lánya is egyenruhát visel ettől az évtől, s bár a ruha ára meghaladta a 300 lejt, az édesanya szerint még így is megéri megvásárolni. „Két részletben fizettük be a ruha árát, minőségi anyagból készült, két darabot kapnak a diákok. Tudom, hogy elsőre soknak tűnik ez az összeg, de ennél többet költünk el ruhára év közben, ezt pedig csak egyszer kell megvásárolni, mert valószínűleg még jövőre, sőt azután is jó lesz. Szerintem azért jó az egyenruha, mert ezáltal megszűnik az iskolában a divatbemutató, és nem fogják gúnyolni azt a gyereket, akinek a szülei csak turkálós ruhákat tudnak vásárolni” – mondta Tarczi Timea.
„Sem a egyenruha, sem más azonosító jelkép vagy viselet nem fog egyenlőséget tenni a diákok között, anyagilag pedig egyszerűen megengedhetetlen, hogy a tanfelszerelés beszerzése mellett 270 lejes egyenruhát is vásároljunk” – vélekedik egy másik szülő, K. Bernadett. Mint mondta, gyereke most kezdi az iskolát a Mikes Kelemen Főgimnáziumban, és beiratkozásnál közölték, hogy kötelező az egyenruha megvásárlása.
„Nem hiszem, hogy az egyenruha előrébb viszi a gyermeket a fejlődésben, vagy jelentősége lenne az iskolai évek alatt. Mi és a szüleink is beskatulyázva, egyenruhában, munkaköpenyekben éltünk, és most, amikor végre nem kötelező ilyesmit viselni, visszavezetik az iskolában. A tanárok sem járnak egyenruhában, tehát ez igazából nem is egyenlőség. Az anyagiakról nem is beszélve, hiszen számunkra – és sok másik szülő számára is – megterhelő az uniformis megvásárlása” – mondta az édesanya.
Különleges bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak augusztus 22-én délelőtt: egy oltszemi lakos riasztotta őket, miután észrevette, hogy egy gólyafióka napok óta nem tud kirepülni a villanyoszlop tetején lévő fészekből.
Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.
Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.
Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.
Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.
Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.
Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.
szóljon hozzá!