Változott a forgalmi rend Sepsiszentgyörgyön

A Grigore Bălan és az Olt utca kereszteződésénel a külső sávokon egyenesen előre is lehet közlekedni keddtől – tájékoztat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Új irányjelző táblák kihelyezését is szorgalmaznák a Kálvin-téri útkereszteződésnél.

Bencze Melinda

2014. november 12., 11:382014. november 12., 11:38

Mint ismeretes, a Grigore Bălan és az Olt utcák kereszteződésénel a külső sávokra sorolva korábban csak az Olt utcába lehetett behajtani, ezután azonban előre és jobbra is letérhetnek a gépjárművezetők. A forgalmi rend módosításával annak zökkenőmentességet és dinamikusabbá tételét segítenék elő. Az önkormányzat munkatársai ugyanakkor felhívják az autósok figyelmét, hogy figyeljenek az úttestre felfestett jelzésekre.

Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének tagja hívta fel a figyelmet nemrégen, hogy több, forgalmat irányító jelzőtáblára van szükség a felújítás alatt levő Kálvin-téri útkereszteződésénél. A képviselő kiemelte, hogy az Erege utca felől érkező, valamint az egyirányú Daczó utcába letérő autósoknak be kellene hajtaniuk a körforgalomba, ám a jelzések itt nem egyértelműek. Mădălin Guruianu hozzátette, tudomása alapján már több személyt is megbüntettek emiatt. Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere a probléma felvetésére reagálva elmondta, tájékozódni fog az esettel kapcsolatban, valamint dolgozni fognak a kialakult helyzet megoldásán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni

Huszonhatodik alkalommal szervezte meg nemzetközi gombásztáborát a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület. Az augusztus második hetében, Kapnikbányán lezajlott eseményen eddig nem látott gombafajokkal is találkoztak a résztvevők.

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni
2025. augusztus 17., vasárnap

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik

Székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével ismét szabadtéri fotókiállítás formájában ünneplik meg a Magyar Fotográfia Napját augusztus 31-én, Sepsiszentgyörgyön.

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik
2025. augusztus 17., vasárnap

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség

Árapatakról eltűnt kiskorú miatt kapott Ro-Alert riasztást vasárnap reggel a háromszéki lakosság.

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 16., szombat

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve

Tűz ütött ki szombaton délután egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban, a sűrű füst miatt 12 lakó menekült ki a lépcsőházból.

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve
2025. augusztus 16., szombat

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván

Tűzvészhez riasztották pénteken a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat: egy nyárikonyha borult lángokba Illyefalván, és fennált a kockázata, hogy a házra is átterjed a tűz.

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván
2025. augusztus 16., szombat

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi

Az augusztusi szünet után újdonságokkal várják vissza a filmkedvelőket Sepsiszentgyörgyön. A Művész Mozi vetítéseire mostantól új felületen lehet jegyet vásárolni – az áfaemelkedés miatt kicsivel drágábban –, a jegyárakat ugyanakkor egységesítették.

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton

Nem is egyet kívánhattak azok, akik az elmúlt éjszakákon figyelmesen, türelemmel tekintettek az égboltra. A Perseidák meteorraj égi parádéját, a hullócsillagokat a Székelyhon is megörökítette.

Hullócsillagok tánca az égbolton
Hullócsillagok tánca az égbolton
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton

2025. augusztus 14., csütörtök

Motoros vesztette életét Csernáton közelében

Életét vesztette egy motoros, miután egy személygépkocsival ütközött csütörtökön délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely és Csernáton között.

Motoros vesztette életét Csernáton közelében
Motoros vesztette életét Csernáton közelében
2025. augusztus 14., csütörtök

Motoros vesztette életét Csernáton közelében

2025. augusztus 13., szerda

Két autó ütközött Bodzafordulónál, egy személy a roncsok közé szorult

Közúti baleset történt Kovászna megyében szerdán reggel, a mentés idején felváltva halad az autós forgalom a 10-es országúton, Bodzafordulónál.

Két autó ütközött Bodzafordulónál, egy személy a roncsok közé szorult
2025. augusztus 13., szerda

Benedekmezőről is megcsodálhatjuk szerdán éjszaka a hullócsillagokat

Érkezik a Perseidák meteorraj, az év egyik legkülönlegesebb égi látványossága. A benedekmezői Vega Csillagvizsgálónál idén is lehetőség lesz hullócsillag-nézésre, mi több, a Holdat, a Szaturnuszt, a Jupitert és a Vénuszt is megfigyelhetjük közelebbről.

Benedekmezőről is megcsodálhatjuk szerdán éjszaka a hullócsillagokat