
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nem hisznek a tanügyminiszter ígéretében, miszerint visszafizetik az ingázási költségeket. Csütörtökön Háromszéken felvonulnak a diákok, és az elmaradásokat követelik.
2013. május 28., 09:222013. május 28., 09:22
2013. május 28., 09:592013. május 28., 09:59
A tüntető diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát – tájékoztatott Nemes Előd önkormányzati képviselő, aki elsők között állt ki a diákok mellett. A tanulók úgy látják, az oktatási minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében, és noha márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése, két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot, és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak.
Az EMI közleménye szerint országos szinten több mint 200 ezer diák van nehéz helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért. Az ügy előremozdításának érdekében csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli két órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik. A szervezők felháborítónak tartják, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, mégis nyolcmillió eurót fizettek ki haszontalanul, ötmillió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. „Ezzel a pénzzel 179 259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107 779 használatban levő számítógép van az iskolákban. Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az ötmillió eurót, azaz a júniusi részletet, és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére” – így a tiltakozás szervezői.
A háromszéki iskolák mellett az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!