
Fotó: Kristó Róbert
Megszervezi, és részvételre szólítja fel az MPP vezetősége az erdélyi magyarságot azon a november 29-én sorra kerülő megmozdulásra, amely alkalmával a gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteinek betartására hívják fel a figyelmet.
2014. november 19., 15:432014. november 19., 15:43
2014. november 19., 16:542014. november 19., 16:54
„Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a Gyulafehérvári Nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de az ott megfogalmazottak az ígéret szintjén maradtak” – áll az Magyar Polgári Párt országos vezetősége által megfogalmazott nyílt levélben, amellyel az erdélyi magyarságot szólítják utcai megmozdulásra november 29-én, Sepsiszentgyörgyön.
Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke megkeresésünkre kifejtette, elfogadják a gyulafehérvári kiáltvány tartalmát, és a megmozdulással, valamint az akkor megfogalmazandó petícióval arra kérik a román hatalmat, hogy is ismerje el, és tartsa be az abban foglaltakat. A párt háromszéki vezetője ugyanakkor kiemelte, hogy az 1918-as dokumentum a román állam alapító dokumentuma, és mint ilyennek alkotmányos ereje van.
„Nem tüntetést akarunk, hanem egy figyelemfelkeltő megmozdulást” – mondta Kulcsár-Terza, aki kifejtette, a tüntetések minden alkalommal valami vagy valaki ellen vannak megszervezve, az MPP azonban valami megvalósulásáért indította ezen kezdeményezését. Hozzátette, bár korábban az RMDSZ részéről érkezett megkeresés az esemény társszervezésének felvállalását illetően, ennek ellenére mégsem vállalták fel ezt a szerepet, mondván: az esemény nem időszerű.
A közösségi oldalakon már az eseményt népszerűsítő plakát is megjelent, amelyen öt pontba határozták meg az erdélyi magyarság követeléseit, amelyeket egy petícióba is belefoglalnak. Ezek Székelyföld régióként való elismerése, Székelyföld autonómiájával kapcsolatos referendum kiírása, új alkotmány megfogalmazása Romániában, a magyar nyelv és a székely zászló hivatalos elismerése Székelyföldön. Az eseményre november 29-én 13 órától kerül sor a Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, ahol felolvassák és átadják a Románia új elnökéhez, illetve az ország kormányához címzett petíciót.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!