Hirdetés
Hirdetés

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium igencsak megsínyli az új kerettantervet

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium igencsak megsínyli az új kerettantervet

Fotó: Kocsis Károly

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Kocsis Károly

2026. január 09., 20:022026. január 09., 20:02

Az oktatási minisztérium tavaly ősszel hirdette meg azt a kísérleti jellegű projektjét, miszerint az állami, magán- vagy felekezeti fenntartású líceumok rugalmasabb, a tanulók igényeihez jobban igazodó tanterveket próbálhatnak ki. Akkor úgy tervezték, a július 1-jétől hatályba lépő szabályozás szerint legalább öt évig tartó program a 2026–2027-es tanévtől indul, és a részt vevő iskolák saját kerettantervi változataikat alkalmazhatják. Magyarán

az iskolák nagyobb felelősséggel és döntési szabadsággal alakíthatják saját oktatási programjukat a jogszabályi kereteken belül,

figyelembe véve, hogy a líceumi oktatásban tanuló diákok heti óraszáma legfeljebb 35 óra lehet.

Hirdetés

A tanügyminisztérium felhívására az országból 94 líceum jelentkezett pályázat révén, köztük tizenegy magyar tannyelvű.

Idézet
Célunk az intézményi autonómia erősítése, azaz a kísérleti kerettantervek révén ösztönözni az oktatási innovációt és a modernizációt,

támogatva az intézményeket abban, hogy rugalmasabb, korszerűbb és a tanulók igényeihez jobban igazodó oktatási programokat valósítsanak meg” – nyilatkozta akkor a sajtónak Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke.

Az idén ősszel induló kilencedik osztályokra érvényes, többletfinanszírozást nem igénylő kísérleti kerettantervek lehetőséget adnak arra, hogy némely döntés az iskolában szülessen meg. Ennek köszönhetően

lehetővé válik, hogy az iskola a profiljához tartozó vagy közel eső tantárgyakat nagyobb óraszámban oktassa

– mutatott rá Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ oktatási szakpolitikusa. Úgy vélte, a program egyik legnagyobb előnye az, hogy az óraszámok megszabásával több diák érettségizhet sikeresen, és folytathatja tanulmányait az egyetemen.

Háromszékről a Nagy Mózes Főgimnázium jelentkezett

Székelyföldről a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a kézdivásárhelyi a Nagy Mózes Főgimnázium jelentkezett a programba, amely

sem óraszám-csökkentést nem eredményez, sem a tanárok állását nem érinti.

Utóbbi intézmény igazgatója, Bejan András lapunknak elmondta, annak idején jónak ítélték a kezdeményezést, hiszen lehetőséget kínált arra, hogy a saját arculatuknak megfelelő oktatási rendet dolgozzanak ki.

Bejan András igazgató szerint egyelőre lőttek a kísérletezésnek Galéria

Bejan András igazgató szerint egyelőre lőttek a kísérletezésnek

Fotó: Kocsis Károly

„Számunkra például lehetővé tette volna, hogy a természettudomány-osztályban úgy osszuk fel a tananyagot, hogy a IX–X. osztályosok számára ne legyen túlzsúfolt. Vagy indíthattunk volna két humán és két reál osztályt úgy, hogy az első két évben ezek nem szakosodnak természettudományra vagy matek-infóra, hanem csak a XI. osztálytól kezdődően dönti el a diák, hogy biológiára, kémiára vagy fizikára akar nagyobb hangsúlyt fektetni.

Idézet
Miért kell nekünk latint tanítanunk három éven át, ha az egész megyében alig találni latintanárt? Vagy miért kellene erőltetni a heti három óra fizikát, ha nincs elég fizikatanárod?”

– magyarázta.

A Nagy Mózes Főgimnázium vezetősége nagy lendülettel vetette bele magát az új tanrend kidolgozásába, szem előtt tartva azt, hogy a változtatásokra az iskola vezetőtanácsának és a szőlőbizottságnak is rá kell bólintania.

A beleegyezéseket is tartalmazó dokumentációt január 15-ig kellene benyújtani a minisztériumhoz, ám tavaly decemberben megtorpantak.

Nem föltétlenül a tanügyminiszter lemondása miatt, hanem főleg azért, mert számos, időközben felmerülő kérdésre nem kaptak kielégítő választ.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Így például nem ismerik, milyen lesz az új érettségi rendszer. Márpedig nehéz úgy megszabni egy tantervet, ha nem tudjuk, milyen tantárgyakból mit fognak kérni négy év múlva a tizenkettedikesektől. Figyelembe veszik-e majd mondjuk a fizika tantárgynál, hogy a diák heti hány órában tanulta?

A folytonos vállvonogatások, illetve az olyanszerű válaszok, hogy „majd menet közben kiderül”, elbizonytalanították a főgimnázium vezetőségét.

Ám ami végképp elvitte a kedvüket, az a kisebbségi középiskolák négy évre szóló kerettanterve, amely január 8-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

korábban írtuk

Ősztől új tantervek szerint fognak tanulni a kilencedik osztályt kezdő diákok
Ősztől új tantervek szerint fognak tanulni a kilencedik osztályt kezdő diákok

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az új középiskolai tanterveket jóváhagyó miniszteri rendelet.

„Az új kerettanterv diszkriminatív ránk nézve”

„Ez nem tér ki az olyan speciális osztályokra, mint a bilingv vagy az intenzív, ahol bizonyos tantárgyakat, mint az informatika vagy az angol például csoportokra felosztva vagy több órában lehet tanítani. Csak annyi áll benne, ilyen osztályokat a saját költségvetés terhére lehet indítani, ez a költségvetés pedig fejkvóta-alapú. Na már most sem a Nagy Mózes, sem a Bolyai, sem a Mikó, sem a Mikes nem fér bele a fejkvótába, ami már most csak közel 90 százalékát fedezi a költségeknek. Ezzel

Idézet
arra kényszerítenek bennünket, hogy az iskola jellegét, versenyképességét erősítő speciális osztályokról lemondjunk, és csak sima, egyszerű osztályokat indítsunk, amilyet minden tanintézmény kínál.

A Nagy Mózes Főgimnáziumra levetítve: ősztől már nem lesz olyan osztály, hogy természettudomány – angol intenzív, hanem csak természettudomány; nem lesz olyan osztály, hogy filológia – angol bilingv, hanem csak filológia. Ezek után hogy kelhetünk versenyre például a Mihai Viteazul Főgimnáziummal?” – tette fel a kérdést az igazgató.

Bejan András meglátása szerint a kisebbségi tanintézetek kerettanterve teljes mértékben diszkriminatívan érinti azokat, hiszen a román tannyelvűek számára ez a korlátozás nem vonatkozik. Főként azokon a magyar tannyelvű iskolákon csattan az ostor, amelyek eddig minőségi oktatást igyekeztek biztosítani, ezek működését ellehetetleníti. Ilyen körülmények között egyelőre a kísérleti kerettantervvel is kivárnak, hiszen „ha abból is elvesznek, ami eddig volt, miként gondolkodhatnánk a minőség javításán?”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr

Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz

Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz
2026. október 30., péntek

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet

Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet
2026. október 30., péntek

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén

Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve

Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve
2026. október 29., csütörtök

Com'on Sepsi: szélesebb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségi programok szervezésére

Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.

Com'on Sepsi: szélesebb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségi programok szervezésére
2026. október 29., csütörtök

Emlékezés és közös ünnep a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón

Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.

Emlékezés és közös ünnep a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Két baleset, két ember került kórházba

Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.

Két baleset, két ember került kórházba
Két baleset, két ember került kórházba
2026. október 28., szerda

Két baleset, két ember került kórházba

2026. október 28., szerda

Németországban körözött személyt tartóztattak le Kovászna megyében

Európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vettek egy 22 éves, uzoni férfit a Kovászna megyei rendőrök. Az illetőt Németországban rablás elkövetésével gyanúsítják.

Németországban körözött személyt tartóztattak le Kovászna megyében
2026. október 28., szerda

Azt vezették, amit nem szabadott volna, és azok, akiknek nem szabadott volna

Két egymást követő napon értek tetten a rendőrök egy-egy férfit Baróton, akik jogosítvány nélkül vezettek forgalomba nem íratott járműveket. Mindkét férfit őrizetbe vették huszonnégy órára.

Azt vezették, amit nem szabadott volna, és azok, akiknek nem szabadott volna
Hirdetés