
Fotó: Henning János
Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Szászrégenben mutatja be A banda című előadását a Háromszék Táncegyüttes április 23–25. között. A Könczei Árpád által rendezett produkció egy fergeteges mezőségi lakodalomban idézi meg a magyarpalatkai muzsikusokat.
2014. április 10., 18:442014. április 10., 18:44
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató előadás-sorozatának ez a harmadik része, a Csávási ballada és a Száz évig után készült el A Banda. „A Száz évig sikere folytatásra ösztönzött: a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált” – írja Könczei Árpád rendező-koreográfus az előadás ajánlójában.
A Heveder zenekar kiemelt szereplésével egy mezőségi lakodalom elevenedik meg a színpadon, de a násznép karaktereinek megjelenítése által a tánckarnak is hangsúlyosabb szerep jut, mint a Száz évigben. Könczei Árpád és Könczei Csongor forgatókönyvírók saját, terepen szerzett tapasztalataik alapján, az autentikus folklór nyelvezetével, a prűdebb közönséget olykor meghökkentő, míg a nyitottabb publikumot megnevettető eszközökkel idézik a palatkai bandát lakodalom előtt, közben és után – ajánlják az előadást a kritikusok.
A produkció április 23-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, 24-én a Kolozsvári Magyar Operában, 25-én pedig a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Ház színpadán lesz látható, mindhárom helyszínen 19 órától.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!