
Ismeretlen tettesek trágár kifejezéseket firkáltak a SIC – Terra Siculorum pannó tartójára Sepsiszentgyörgyön. Az ügyben nem történt feljelentés.
2015. január 19., 17:512015. január 19., 17:51
2015. január 19., 17:522015. január 19., 17:52
„Van akit zavar a SIC tábla” hozzászólással osztották meg többen is a közösségi oldalakon azt a fotót, amelyen az említett pannót tartó utánfutóra firkált trágár szöveg olvasható. A FUK YOU felirat különben a magyar „b***d meg” angol megfelelője, ám az ismeretlen elkövetők nem csupán egy székely szimbólumot tartó eszközre írtak nyomdafestéket nem tűrő szöveget, hanem mindezt még helytelenül is tették. Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, a szövetség munkatársai már kora délelőtt letakarították a feliratot, ugyanakkor nem tettek feljelentést az ügyben.
Mint ismeretes, nem ez az első, SIC pannót ért támadás. A több, mint két éve kikerült táblát korábban Codrin Munteanu volt Kovászna megyei kormánymegbízott kérésére takarták el több ízben is román zászlóval, utóbbit néhány nap után ismeretlen tettesek fel is hasítottak. A SIC – Terra Siculorum reklámpannót készítő céget is zaklatta a prefektus és a pénzügyi ellenőrző intézmények, ezt követően az utánfutót beszerzési áron vásárolta meg Kovászna Megye Tanácsa a vállalkozástól. A táblát hosszabb időre elvitték az Erzsébet parkból, december közepén került ismét vissza a helyére, a Kovászna megyei prefektúra épülete előtti, a magyar és székely himnuszok éneklésének idején.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!