
Fotó: Farkas Antal
Drágább megoldás lenne a szöveges üzeneten keresztül vásárolható pakolójegy rendszerének működtetése, így továbbra is csak a parkolóautomatáknál lehet majd beszerezni a jegyet Sepsiszentgyörgyön.
2014. augusztus 31., 16:422014. augusztus 31., 16:42
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újságírói kérdésre kifejtette, hogy a városi önkormányzat már 2009-ben felkereste a mobilszolgáltatókat, illetve árajánlatot is kért arra vonatkozóan, hogy megoldják a szöveges üzenetben való, parkolójegy díjának kifizetését. Mint mondta, abban az időben csak Nagyváradon működött ez a rendszer, ám végül két probléma miatt azóta sem döntöttek a fizetés ezen módja mellett.
Az elöljáró elmagyarázta, az első akadálya az, hogy ez egy drága megoldás lenne, ugyanis a két lejes parkolójegy több mint felét, megközelítőleg egy lej negyven banit kellene az önkormányzatnak a szolgáltató felé kifizetni. Természetesen, ha a személy hosszabb ideig parkolna, és nagyobb összeget fizetne, akkor is csupán egy lej negyven banit kellene az önkormányzatnak átutalnia, azonban Antal Árpád kifejtette: a statisztikák alapján a parkolók csak rövid időre váltanak jegyet Sepsiszentgyörgyön. Mindez mellett nincs törvényes keret sem, ugyanis amennyiben ezt az összeget átvállalnák, a számvevőszék számon kérhetné, hogy az önkormányzat miért fizet egy szolgáltatónak olyan összeget, ami az említett intézményt illetné.
Egyetlen megoldás lenne: amennyiben egy személy szeretné szöveges üzenetben kifizetni a parkolási díjat, nagyobb összeget kellene ráfordítania, mintha az automatából szerezné be a parkoló jegyet. Így mindkét akadály elhárulna, ám, mint az elöljáró kifejtette, ez esetben a parkoló autóst terhelné a rendszer miatti többlet kiadás, ezért egyelőre nem tervezik ennek bevezetését.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!